A hírek szerint “március 15-ét a Fidesz nyerte a facebookon”. Megmondom őszintén, nem gondoltam sosem, hogy a valóságtól egyszer annyira eltávolodik a társadalom jelentős része, hogy egy nemzeti ünnepet követően az egyik kiemelt üzenet szinte azonnal az lesz, hogy ki mit és mennyit nyert a virtuális térben.


Nyilván fontos és szükségszerű vizsgálni

– különösen kampány idején – a kormány/ ellenzék megjelenését, tetszését/ nem tetszését az interneten, ugyanakkor meghökkentő, hogy az elhangzott beszédek tartalmi vizsgálata mindezek mögött erőteljesen háttérbe szorult.

Kétségtelen, nem mentek százezrek ünnepelni, nem hangzottak el forradalmi töltetű beszédek, és meglehetősen fékezett habzású “műsorokat” kínált a politika.

Orbán Viktor szónoklatából hiányzott a tőle megszokott harci láz, ami akár gyávaságnak, megfutamodásnak tűnhet (Fidesz Néppártból való kizárásának veszélye okán), ám én azt gondolom, hogy a szinte semmitmondó, üresnek tűnő beszéd nagyon is tudatos taktika volt. Mint ahogy az is, hogy nem volt csatasorba állítva az összes fideszes szimpatizáns, és a harci kürtök gondosan becsomagolva várhatják a vezényszót. Miért? Mi szüksége van erre a Fidesznek?

Az egyik lehetséges válasz, a kivárás

Kivárni, hogy az önmagát össze- és szétrakó ellenzékkel szemben megállja-e a helyét a negatív propaganda. Kivárni, hogy az ellenzék legapróbb hibáira adott azonnali kormányzati pofonokra hogyan reagál a társadalom, és maga az ellenzék. Az az összellenzék, amelyik a felszínen azt próbálja üzenni, hogy közös a szándék a kormány leváltására, amit kétségtelenül el is fogadok, hisz a mindenkori valódi ellenzék célja nem más, mint a hatalomra kerülés. Ez azonban csak úgy sikerülhet, ha nem csak erős az ellenzék, hanem egységes és hiteles is.

A kormány az ellenzékkel szembeni kommunikációs stratégiájában

pedig épp ezt az erősséget, az egységet és a hitelességet igyekszik gyengíteni. Nincs túl nehéz dolga, hiszen az elmúlt 9 évben egyrészt rengetegen megcsömörlöttek a politikától, az ellenzéki pártok pedig nem igazán tudtak a kétharmados kormánypárti többséggel mit kezdeni. Keresték önmagukat, a lehetséges szövetségeseiket, és ebben a folyamatban a szavazókkal való valós kapcsolat is széttöredezett.

És ami talán még inkább súlyosbítja a helyzetet, az az, hogy a tömeg átitatódott a központilag irányított ellenségkép kereséssel. Mára minden oldalon teret nyert a kirekesztés, napi gyakorlat a cigányozás, a zsidózás, amit többnyire igyekeznek kikérni maguknak a politikusok, és megmagyarázni, hogy ez egyáltalán nincs így, sőt.

Nem mindenki ért velük egyet.

Annyira demokratikus az országunk, és annyira makulátlan tehát a politika, hogy itt mindenki lelkes, ha meg nem, akkor szajkózza a “halál f*szát”, a ” monnyon le-t”, vagy a hat-, meg het -et, minimum felszólító módban. A mi nácink, a mi komcsink, meg azért más, mert a miénk, és nem a tiétek, és fordítva. Különben sem azok az ugyanazok.


Kicsit mindenki mindenkivel van, nagyon meg nem

De örüljünk, mert vannak majdok, talánok, ígéretek. Vannak még szirmok, virágok és babérkoszorúk táncsicskákkal simulva. Kitüntetők és kitüntetések is vannak. Zászlók is lobognak a szélben.
Tudatosan fékezett habzású monológok is jutnak a tudatosan kreált gyűlölet kupacban, mint megannyi atyai simogatás kiskorúsítottaknak. Nem mindegy természetesen, hogy kicsiben vagy nagyban.

Szóval semmi nem következik abból, hogy a facebookon a Fidesz ” megnyerte” a nemzeti ünnepet

Maximum annyi, hogy a fideszesek otthon ültek a számítógép előtt. A nem kormánypártiak meg voltak valahol. Az összellenzék kemény összmagos pártjai meg igyekeztek helyt állni a dobogón. A 48-as forradalom emlékezete kívül rekedt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét