Connect with us

Sport

Kő-papír-olló döntött a 11-est rúgó személyéről

Megosztás

Marco Rossi, szövetségi kapitány kritikusan fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy Szoboszlai Dominik és Sallai Roland kő-papír-olló játékkal döntötte el, melyikük rúgja a 11-est, melyet aztán utóbbi kihagyott a második félidőben.

Megosztás

Marco Rossi, szövetségi kapitány kritikusan fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy Szoboszlai Dominik és Sallai Roland kő-papír-olló játékkal döntötte el, melyikük rúgja a 11-est, melyet aztán utóbbi kihagyott a második félidőben.

A magyar válogatott az első perctől támadólag lépett fel, kifejezetten tetszetős támadásokat vezetett, de nem talált rést az észt védelmen, az átlövési kísérletek pedig pontatlanok voltak.

Noha a hazai csapat egyértelmű fölényben futballozott, az első nagy védést bő negyedóra elteltével mégis Dibusz Dénesnek kellett bemutatnia a vendégek egyik szórványos kontrája végén. Az első kaput eltaláló magyar lövésre húsz percet kellett várni, de Sallai Rolandpróbálkozása nem okozott gondot a vendég hálóőrnek. 

A magyarok játéka az idő múlásával lassabbá és pontatlanná vált, így kevesebb akció jutott el az észt kapuig. Sallai ugyan agilisan futballozott, sok csellel próbálkozott, de kevés sikerrel, ezért több támadás elhalt nála. A szünet előtti utolsó öt perc ismét a magyaroké volt, előbb a jobb oldalon felfutó Bolla Bendegúz rövid felső sarokba bombázott gólját les miatt érvénytelenítette a videobíró, de aztán Ádám Martin fejese már szabályos körülmények között kötött ki a kapuban. 

41. perc: Szoboszlai Dominik a bal oldali szögletet lövésre ívelte a 16-os előteréhez, Kalmár Zsolt el is vállalta kapásból, a földről felpattanó labdát pedig Ádám Martin az ötösről fejelte a kapu jobb oldalába (1-0).

Ádám Martin
Ádám Martin ünnepel gólja után a Magyarország Észtország felkészülési mérkőzésen a Puskás Arénában. Fotó: MTI/Mónus Márton

A végén még Sallai lövése is veszélyes volt, de nem sokkal célt tévesztett

A vendégeken a hármas csere sem segített, a fordulást követően is a magyar válogatott futballozott fölényben, ám a pontatlan beadások miatt komoly helyzetet nem sikerült kidolgoznia.

A 60. percben a gólszerző Ádám lecserélésével Sallai került a középcsatár pozíciójába. A változtatások után egy ízben Dibusz védett, majd a magyaroknak volt két veszélyes kísérlete: Szoboszlai néhány centit tévedett, Kleinheisler László próbálkozását pedig üggyel-bajjal hárította Hein. 

A legközelebb Sallai járt az előny megduplázásához, miután a kiugró Kerkez Milost csak szabálytalanul tudták megállítani, azonban a Freiburg játékosa ezúttal 11-esből sem tudott betalálni, miután a végrehajtó szerepét kő-papír-olló játékkal nyerte el Szoboszlaival szemben.

Sallai
Sallai Roland és Szoboszlai Dominik. Fotó: Ilyés Tibor / MLSZ

A jubiláló olasz szakvezető egy újoncot avatott Csoboth Kevin személyében, aki a 76. percben a csapatkapitány Szoboszlai Dominiket váltotta.

A fáradó észtek egyre ritkábban tudtak megindulni a magyar kapu felé, így a minimális előny ellenére sem forgott veszélyben a hazai győzelem, inkább az volt a kérdés, hogy sikerül-e megnyugtatóvá tenni a vezetést, végül azonban a drukkereknek be kellett érniük 1-0-s sikerrel.

Marco Rossi szövetségi kapitány az 1-0-ás győzelem ellenére elégedetlen volt a magyar labdarúgó-válogatott játékával

„Nem vagyok elégedett. Voltak jobb periódusok, amikor sikerült végrehajtani azt, amit terveztünk, azaz a széleken aktívabb játékkal megbontani az ellenfél védekezését, de hiányzott a folyamatosság a játékunkból” – értékelt az MTI kérdésére az olasz szakvezető, aki szintén kritikusan fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy Szoboszlai Dominik és Sallai Roland kő-papír-olló játékkal döntötte el, melyikük rúgja a 11-est, melyet aztán utóbbi kihagyott a második félidőben.

Rossi
Marco Rossi. Fotó: Micheller Szilvia / MLSZ

„Ha van elsőszámú kijelölt labdarúgó a büntető végrehajtására, akkor lője ő a 11-est. Ha mindez 3-0-nál történik, akkor még meg is érteném, de 1-0-nál ez felelőtlenség volt. Erről már beszéltem Szoboszlaival. Remélem, a jövőben nem ismétlődik meg, mert ha az észtek kiegyenlítenek, akkor nagyon zavart volna még úgy is, hogy ez egy barátságos meccs volt” – mondta Marco Rossi, aki arról is beszélt, hogy sok ki nem kényszerített hiba jellemezte a csapatát, a passzokba sok pontatlanság csúszott. 

Hozzátette, márciusban négy hónap szünet után mindig kicsit rozsdás a játék, erről már van tapasztalata. Szerinte a játék olvasásában is javulnia kell az együttesének, illetve a védelemnek az előre ívelt átadások okoznak gondot, középpályán pedig a lepattanó labdák megszerzésén kell javítani.

„Amióta a magyar válogatott kispadján ülök, sose éreztem a támogatás hiányát. A megbecsülést és a szeretetet érzem a közönség éltetésében, ami az egész stábomnak is szól” – mondta nevének skandálásáról az ötvenedik válogatott mérkőzésén irányító Rossi.

„Fantasztikus atmoszféra jellemezte a mérkőzést, voltak olyan játékosaink, akik nagyszerű teljesítményt nyújtottak, de sajnos nagy árat fizettünk az első félidő végén elkövetett hibákért. Voltak helyzeteink, ezt értékelni kell, mert a magyarok a Nemzetek Ligája élvonalában szerepelnek” – fogalmazott az észtek svájci szakvezetője, Thomas Häberli, aki gratulált kollégájának az 50. mérkőzéséhez, egyúttal hozzátette, látszik, hogy öt év alatt mennyit fejlődött irányítása alatt a magyar válogatott.

Szoboszlai elégedett a játékkal, de szerinte van előrelépési lehetőség

Az RB Leipzig légiósa a találkozó után úgy fogalmazott, a csapat kipróbált egy új taktikát, ennek a megvalósítása az összecsapás bizonyos szakaszaiban sikerült, máskor kevésbé.

„Mivel ez volt az első alkalom, valószínű, hogy legközelebb már jobb lesz, mert tudjuk még gyakorolni, tudunk rá edzeni” – jelentette ki a 22 éves középpályás.

Szoboszlai
Szoboszlai Dominik (b) és a gólszerző Ádám Martin, a magyar válogatott játékosai a Himnuszt éneklik a Magyarország -Észtország felkészülési mérkőzés után a Puskás Arénában. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Sallai Roland által kihagyott tizenegyesről, illetve arról, hogy előtte kő-papír-olló játékkal döntötték el, melyikük rúgja a büntetőt, Szoboszlai azt mondta, „ez nem az egóról szólt”.

„Mindketten szerettük volna elvállalni, én pedig nem akartam azt sugallni csapatkapitányként, hogy önző vagyok és nem rendelem alá magam a csapatérdeknek. Valahogy döntenünk kellett, ő rúgta, kihagyta, de majd a következőt be fogja rúgni. Szerintem ha gól lett volna belőle, akkor ez az egész nem lenne ekkora ügy” .- nyilatkozta Szoboszlai Dominik

Sallai Roland hasonló véleményen volt

Kiemelte, hogy mindketten erős személyiségek, ezért valamilyen módon el akarták dönteni, hogy ki áll oda a büntetőhöz.

„Lehetséges, hogy legközelebb nem teszünk így, de én a következő alkalommal is elvállalom a tizenegyest” – jelentette ki a szélső, aki az egész mérkőzést tekintve úgy vélte, voltak kisebb hibák a magyar együttes játékában, ezeket ki kell javítaniuk a hétfői találkozóra, amelyen Bulgária lesz az ellenfél Európa-bajnoki selejtezőn.

„Ugyanezzel a mentalitással és győzni akarással kell majd kimennünk akkor is a pályára. Mára meg volt beszélve minden a játékunkkal kapcsolatban, de sokszor elcsúsztunk, és nem azt valósítottuk meg, amit elterveztünk, viszont ezt a következő napokban helyre tudjuk rakni” – mondta Sallai.

Dibusz
Dibusz Dénes. Fotó: ifj Thaly Zoltán / MLSZ

A győztes gólt – egyben pályafutása első válogatottbeli találatát – szerző Ádám Martin úgy vélte, az észtek egyáltalán nem játszottak rosszul, jól járatták a labdát és helyzeteket is kialakítottak.

„Nekünk talán nem volt elég gördülékeny a játékunk, ennek ellenére sok lehetőséget kidolgoztunk, úgyhogy a mai teljesítményünkből lehet építkezni a jövőben” – nyilatkozta a dél-koreai Ulszan Hyundai csatára.

Az észtek elleni meccsen karrierje első válogatottságát ünneplő Csoboth Kevin azt mondta, csereként beállva nehéz volt számára felvenni a meccs ritmusát, ezzel együtt örült a lehetőségnek, és annak is, hogy rögtön helyzetbe tudott kerülni.

„Bízom benne, hogy hétfőn is pályára léphetek majd, de ezért még dolgoznom kell a következő napokban. Talán lehetett volna egygólosnál nagyobb is a különbség a javunkra, de a lényeg az, hogy a szövetségi kapitány 50. mérkőzésén nyertünk” – hangsúlyozta.

A magyar nemzeti együttes hétfőn már Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen fogadja a bolgár csapatot. A találkozó 20.45-kor kezdődik a Puskás Arénában.

Magyarország – Észtország 1-0 (1-0)

Puskás Aréna, 40 ezer néző, v.: Walter Altmann (osztrák)
Gól: Ádám (41.)
Magyarország: Dibusz – Lang, Orbán, Szalai – Bolla (Botka, 84.), Kalmár (Kleinheisler, 60.), Vécsei (Nagy Á., 46.), Kerkez – Sallai (Németh A., 76.), Szoboszlai (Csoboth, 76.) – Ádám (Gazdag, 60.)
Észtország: Hein – Kuusk, Paskotsi, Baranov (Tougjas, 81.) – Ojamaa (Sorga, 46.), Shein (Miller, 46.), Vassiljev (Tunjov, 64.), Sinyavskiy, Pikk (Reinkort, 84.) – Käit – Sappinen (Zenjov, 46.)

A nemzeti együttes hétfőn már Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen fogadja a bolgár csapatot. A találkozó 20.45-kor kezdődik a Puskás Arénában.

Forrás: MLSZ / MTI

Csányi Sándor: súlyos következményekkel járhat a Nagy-Magyarország jelkép használata

Szerző