Connect with us

Kerítésen innen

Kocsis és Gulyás nagy koppanása – a reformátusok nem tesznek feljelentést

Kocsis és Gulyás nagy koppanása - a reformátusok nem tesznek feljelentést
Megosztás

Micsoda különbség! Kocsis Máté, az újdonsült Fidesz-frakcióvezető és társa a gyűlölködésben Gulyás Gergely Fidesz-alelnök rács mögött látná, a református vezetők megtévesztett emberek reakciójának vélik és nem jelentik fel azokat, akik a parlament alakuló ülése után inzultálták őket.

Aki szóban és aki hitében katolikus

Kocsis és Gulyás dörgedelmes közleményben követelik, hogy

„A Lónyai Utcai Református Gimnázium egykori diákjaiként is tűrhetetlennek tartjuk, hogy keresztény felekezetek vezetőinek Európában bárhol, különösen Magyarországon ehhez hasonló támadásokat kell elszenvedniük. Újra annak vagyunk tanúi, hogy épp azok nem tisztelik a vallás és a politikai meggyőződés szabadságát, akik ezen értékekre hivatkozással tüntetnek.
Felkérjük a hatóságokat, hogy indítsanak eljárásokat a történtek kivizsgálására,…”

Ezzel szemben…

Gér András, a Református Egyház zsinati tanácsosa az M1-en beszélt arról, hogy a történelmi egyházak más képviselőivel együtt vettek részt az eseményen, ami után néhány hangos „agresszor” nem engedte, hogy távozzanak,

„kisebb atrocitásokra, lökdösődésre és gyalázkodásra került sor”.

Azt mondta, református keresztényként azt gondolják, az embereknek ki kell állni a maguk igazáért, de kulturáltan, nem gyalázva ártatlan embereket.

A zsinati tanácsos szerint az őket inzultálók „megtévesztett emberek” voltak, „a felheccelt tömeg” nem tudta, hogy mit tesz. Azt mondta,

„a megbocsátás kultúrájának kell elterjednie Magyarországon”,

amiben szeretnének példát mutatni, ezért semmilyen jogi lépést tesznek, azonban felhívják a figyelmet arra, hogy ez a viselkedés

„nem része a magyarországi gondolkodásmódnak”.

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük