Connect with us

Ez a nap

Kocsis Máté szerint Orbánnak már nem az ellenzék, hanem Brüsszel az ellenfél

Kocsis Máté és a Soros-adó
Megosztás

A Fidesz frakcióvezetője szerint az ellenzék hátat fordított az ország biztonságának és jövőjének, azonban már nincs nekik kiszolgáltatva sem az ország, sem a kormány. Kocsis Máté a Magyar Időknek adott interjújában Brüsszel jelenlegi politikáját nevezte meg a negyedik Orbán-kormány előtt álló legnagyobb kihívásnak.

A brüsszelezés mellett megismételte a kormánypropaganda szokásos mantráit. „Meg kell védeni határainkat, meg kell őriznünk keresztény hagyományainkat, törekednünk kell a teljes foglalkoztatásra és támogatnunk kell a családokat.”

Alaposan kiosztotta az ellenzéket: „Az ellenzék magatartása az Országgyűlés megalakulása során egy bohózat volt. Amikor a több mint húsz éve a Magyar Szocialista Pártban politizáló Burány Sándort úgy adják kölcsön a Párbeszéd képviselőinek, mint bármelyik futballistát a szomszéd falu csapatának, akkor azt gondolom, hogy az ellenzéknél valami nagyon félresikerült. Az okok persze a pozíciók megszerzésében keresendők. Észrevehetnék már, hogy a személyes helyzetük megerősítése helyett végre a választókkal is kellene foglalkozniuk.”

(Forrás: Magyar Idők, hvg.hu)

Kapcsolódó:

https://varosikurir.hu/a-fidesz-frakciovezetojeve-valasztottak-kocsis-matet/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük