Ősztől záporszerű saller és koki-dömping zúdulhat Orbánra Brüsszelből

Kora ősszel megérkezhet az első brüsszeli figyelmeztetés az uniós pénzekkel visszaélő és a jogállami normákat megszegő kormányoknak: ha nem szedik össze magukat, hamarosan elindulhat ellenük a jogállamisági eljárás – hangzott el az Európai Parlament (EP) két szakbizottságának együttes ülésén, tudósította a Népszavát Halmai Katalin Brüsszelből.

Koki és saller betárazva

A szerdai tanácskozáson a képviselők felelősségre vonták az úgynevezett jogállami rendelet végrehajtásával megbízott Európai Bizottságot, hogy miért késlekedik a január elseje óta hatályban lévő jogszabály alkalmazásával. Akár a közösségi támogatások leállításával is büntethetik azokat az országokat, amelyekben például kívánnivalókat hagy maga után az igazságszolgáltatás függetlensége.
Azokat az országokat is büntethetik, amelyekben az ügyészség pártutasításokat végrehajtva, elpalástolja a magas beosztású tisztségviselők korrupciós ügyeit.

A vitában a momentumos Cseh Katalin arról beszélt, hogy mátészalkai választóinak nem tudja megmagyarázni, miért nem lép az Európai Unió, amikor a városhoz közeli Biriben a szegény gyerekeknek szánt nyári tábor helyett előkelő kastély épült uniós pénzből, amelyben a polgármester fia partikat rendez az Instagram celebjeinek. (Monika Hohlmeier, az EP költségvetési ellenőrző bizottságának elnöke azonnal vizsgálatot sürgetett az EU-s források felhasználásáról Biriben). Cseh, mint a vita sok más hozzászólója, felszólította az Európai Bizottságot, hogy ne halogassa az eljárást a közösségi költségvetésből magánhasznot húzó, a jogállamiságot leépítő kormányokkal szemben.

A biztosi testület nem siet rálépni a “jogállami fékre”

Tavaly decemberben szavukat  adták ugyanis  Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök által megzsarolt állam- és kormányfőknek, hogy addig nem alkalmazzák az előírásokat, amíg az Európai Unió Bírósága nem hoz ítéletet a rendelet jogszerűségéről. Ez legjobb esetben is az év második felében várható.

Az időhúzás nagyon nem tetszik az Európai Parlament többségének

A képviselő-testület még márciusban jogi lépésekkel fenyegette meg az bizottságot: ha június elsejéig nem készíti el a jogszabály alkalmazásához szükséges részletes útmutatót, akkor a bíróságon találja magát. De a szerdai szakbizottsági vitából kiderült, hogy nem eszik olyan forrón a kását: az EP várhatóan időt fog szavazni a biztosoknak, hogy elmélyedjenek a rendelet részleteiben, és közben alaposan feltérképezzék, hol és milyen jogállami sértések történnek. Cserébe az Európai Bizottság ígéretet tett arra, hogy rendszeresen konzultálni fog a parlamenttel, és nyár után kiküldi az első figyelmeztetéseket a problémásnak ítélt kormányoknak. Ez még nem a hivatalos eljárás kezdete lesz, de már figyelmeztetés a közelgő “veszélyre”.

(Olvassa el a teljes cikket a Népszava portálon!)

Kapcsolódó

Brüsszel

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük