Kolozsváron szentelt kanállal „osztják” a koronavírust!

Hihetetlen jelenetek zajlottak vasárnap délben a kolozsvári orotodox katedrális előtti téren, ahol a pópák a koronavírus-járvány miatt hatósági rendelkezéseket és alapvető egészségügyi elővigyázatossági szabályokat felrúgva, ugyanazzal a kanállal áldoztatták meg az embereket – hívta fel a figyelmet a maszol.ro.

A közösségi oldalakra több videó is felkerült az eseményről,

amelyeket jól látszik, hogy a pópa még arra sem veszi a fáradtságot, hogy két hívő között bár formaságból megtörölje a kanalat. Az alábbi felvételt Răzvan Dan, a cluj24.ro portál munkatársa készítette, aki cikkében arról is beszámol, hogy

a hívek kérdőre vonták, amiért felvételt merészelt készíteni az eseményről.

A felvétel alatti kommentelők

közül többen bejelölték a Román Rendőrséget, illetve a belügyminisztériumot, így

remélve, hogy a hatóságok intézkednek a szabályszegő pópák ellen.

A Román Ortodox Egyház egy korábbi közleményében jelezte,

hogy a koronavírus-járványra való tekintettel

kivételesen eltekint attól az előírástól, hogy a híveknek meg kell csókolniuk a templomokban lévő ikonokat.

Akik fertőzéstől tartanak, megkérhetik a pópát, hogy használhassák áldoztatáskor a hazulról hozott kanalukat. Egy vasárnap estétől hatályba lépő katonai rendelet értelmében tilos lesz a misék és istentiszteletek megtartása hívek részvételével.

Forrás

figyu

Egy hozzászólás itt: “Kolozsváron szentelt kanállal „osztják” a koronavírust!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük