Connect with us

Blogbazár

Komjáthi Imre: Balog Zoltán nem egyszerű elkövető az orbáni bűnszervezetben….

Megosztás

Az EMMI-t korábban 6 évig vezető Balog Zoltán miniszterként sok bűnt követett el, s vétkezett a magyarok millióival szemben gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással.

balog
Megosztás

Az EMMI-t korábban 6 évig vezető Balog Zoltán miniszterként sok bűnt követett el, s vétkezett a magyarok millióival szemben gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Most azt hiszi, csendben leléphet és mindenki elfelejti bűneit.

Minisztersége idején :

  • zuhant az egészségügyi ellátórendszer létszáma a működőképesség határára,
  • lett úrrá a káosz az egészségügyben, hiszen hiányzik több ezer ápoló és kórházi orvos, üres közel 500 háziorvosi praxis,
  • évente 40 ezer olyan beteget vesztett el hazánk, akiket az orvostudomány mai állása alapján meg lehetett volna menteni és még mai is élhetnének.
  • tűnt el F. Flóriánék környékén több mint 1,5 milliárd forint, majd ennek a büntetését is a szegényektől elvett pénzből fizették, s a cinikus „emberminiszter” annyit mondott csak erre, hogy kár ezen rúgózni,
  • legalább 50 ezer gyermek került ki úgy a közoktatási rendszerből, hogy nincs megfelelő végzettsége/tudása, mert levitték a tankötelezettség korhatárát, így nehezen tud majd hasznos tagja lenni a magyar társadalomnak
  • Ócsa a devizahiteles családok átverésének és kizsákmányolásának jelképe, Balog Zoltán mauzóleuma lett az Ócsai Hiteles Park, mely jól mutatja, hogy az Orbán-rezsim a haszonért még a magyar emberek egy részét is eladja a bankoknak.
  • a szeretetteljes szegregáció mellett érvelve megbukott, mint humanista
  • gyerekeket aláztak meg, hoztak nehéz helyzetbe a luxus hotel luxus vacsorájával, amikhez ők szoktak
  • az EU-tól kapott 30 milliárd forintos élelmiszer-segélyből aljas politikai kampányt csináltak és szavazatokat, lelkeket akartak vásárolni

Generációk életét tették tönkre,

családok tízezrei szenvednek miattuk, romák százezreit lopták meg minisztersége ideje alatt, szegényeket sodortak az árok széléről a szakadékba, tízezrek hunytak el bűnös mulasztásaik miatt.

Most azt hiszi, hogy bűnei feledésbe merülnek, ha a Fidesz egyik pénzeszsákjára ülve elmenekül a közéletből, de élete végéig tartó vezeklés is kevés bűnei mértékéhez képest. Ő nem csak egy egyszerű elkövető az Orbáni bűnszervezetben, hiszen tudatosan cselekedtek a magyar nép ellen a vezérével és tettes társaival együtt.

Rá, nem igaz a jézusi tanítás:

„Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”

Balog Zoltán besokallt (?): lemond parlamenti mandátumáról, de nyugi, nem annyira

Negyvenmilliárdos adósság Balog Zoltán öröksége

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük