Connect with us

Kerítésen innen

Komjáthi Imre elkezdte ledolgozni büntetését – 50.000 forint, vagy 60 óra közmunka, vagy 10 nap a kóterban

Megosztás

Emlékeznek még a kiváltó okra? A rabszolgatörvény elleni tüntetés hivatalos vége után Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke egy zászlóval felment a színpadra, és azt mondta a tüntetőknek, foglalják el a Kossuth teret, majd elkezdett a térre futni. Itt megakad a történet, mert a résztvevők és a rendőrök másként emlékeznek a folytatásra.

Komjáthí Imre
Megosztás

Emlékeznek még a kiváltó okra? A rabszolgatörvény elleni tüntetés hivatalos vége után Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke egy zászlóval felment a színpadra, és azt mondta a tüntetőknek, foglalják el a Kossuth teret, majd elkezdett a térre futni. Itt megakad a történet, mert a résztvevők és a rendőrök másként emlékeznek a folytatásra.

Komjáthi Imrét térdsérüléssel a Fiumei úti sebészetre szállította a mentő

1-es változat: a rabszolgatörvény elleni tüntetés hivatalos vége után Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke egy zászlóval felment a színpadra, és azt mondta a tüntetőknek, foglalják el a Kossuth teret, majd elkezdett a térre futni, ahol a rendőrök leteperték.

Komjáthi Imre vissza akarta foglalni a Kossuth teret, leteperték a rendőrök

2-es változat: A rendőrségi közlemény szerint

„Kossuth térre demonstráció nem volt bejelentve, így senkinek nem volt mit visszafoglalnia. (…) „Komjáthi Imrét nem rendőrök teperték földre, vele szemben rendőri intézkedés nem történt”

Komjáthi közösségi oldalán tudatta, hogy hétfőn megkezdi büntetésül kiszabott közmunkáját:

„A mai napon elkezdtem ledolgozni büntetést amit a december 8-i Kossuth téri áttörés miatt szabtak ki rám.
Eldönthettem, hogy az 50.000 forintot kifizetem, 60 órát dolgozom közmunkán, vagy 10 napra lecsuknak.

Ezeknek egy fillért sem fizetek. Még azt is ellopnák.

Ma reggel 7 órakor munkára jelentkeztem a Borsodi Közhasznú Nonprofit Kft.. Borsodi út 26. szám alatti edelényi telephelyén . A diktatúra falában a félelem a habarcs! Márpedig én nem vagyok hajlandó félni!
Ezektől!?

Borsodi melós gyerek vagyok, nem ijedek meg a “dicsőséges nagyuraktól”

Továbbra is teszem, amit a szívem diktál. A pártállami rendszernek is vége lett. Ennek is vége lesz egyszer.
Ti kutyaütő Orbánok, Mészárosok és Rogánok! Ne aludjatok nyugodtan! Ütök még néhány szeget a NER koporsójába. Legalább a gyermekeimnek büszkén nézhetek a szemébe, ha megkérdezik: Apa te mit tettél?

Az ilyen jellegű közérdekű munkát viszonylag rugalmasan le lehet tudni

Egy nap minimum 2,maximum 6 órát,egy héten minimum 4 órát, egy hónapban minimum 24 órát,de összességében 3 hónap alatt le kell dolgoznom a 60 órát. Első két napon ledolgozom a 6 órát,aztán nagyon lazán a munkát és a családot előtérbe helyezve fogom teljesíteni a maradék büntit.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük