Connect with us

Ez a nap

Koncentrációs tábort ábrázoló karácsonyfadíszt kínál az Amazon

szenteste
Megosztás

Törölte az auschwitzi koncentrációs tábort ábrázoló „karácsonyfadíszeket” weboldaláról az Amazon, miután a lengyel emlékhely múzeuma a Twitteren felszólította, hogy a kegyeletsértő tárgyakat vonja ki a forgalomból.

A szeretet és békesség jegyében

A karácsonyfára szánt csillagokon és harangokon – de más tárgyakon, például sörnyitón is – Auschwitz, a legnagyobb náci haláltábor helyszíneit mutató fotók voltak. Ezeket kínálta eladásra valaki a kereskedői portálon.

Az egyik képen a hírhedt kapun befelé vezető sínek láthatók, egy másikon szögesdrótkerítések sora, mögöttük az épületek, ahova az áldozatokat zsúfolták be.

A lengyelországi Auschwitz-Birkenau Állami Múzeum egy későbbi, vasárnap esti bejegyzésben megköszönte a közösségi média felhasználóinak aktivitását, amelynek következtében az Amazon törölte a „karácsonyfadíszeket” a kínálatból.

Ezután azonban találtak még két tárgyat,

egy egéralátétet, rajta a tábor szögesdrótját ábrázoló fotóval és a tábor nevének hibás feliratával, valamint egy kör alakú díszt, amely az áldozatokat szállító vagonok egyikét ábrázolta.

Minden említett terméket töröltünk. Minden eladónak követnie kell a kereskedelmi irányelveinket, akik nem követik, azok ellen fellépünk, a lehetséges intézkedések között szerepel a fiókjuk megszüntetése is

– közölte az Amazon.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük