Connect with us

Kerítésen innen

Koncz Zsófia: a mennyiség nem pótolja a minőséget

Megosztás

Tóth Bertalan kérdéseire Palkovics László megbízásából a helyettese, Koncz Zsófia reagált, de érdemben egyikre sem válaszolt.

Koncz
Megosztás

Tizennégy írásbeli választ igénylő kérdést tett fel Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt társelnöke, frakcióvezetője Palkovics László technológiai és ipari miniszternek az energiaárak emelkedéséről és az arra adott állami válaszokról.

Az ellenzéki politikus kérdéseire Palkovics megbízásából a helyettese, Koncz Zsófia reagált, de érdemben egyikre sem válaszolt.

Tóth Bertalan többek között arra volt kíváncsi, hogy „miért nem nyújt valódi segítséget a magyar családoknak a megemelkedett rezsiköltségek fedezéséhez”, „miért nem segítik hatékony intézkedésekkel az energiaválság kezelését” és hogy „mivel magyarázza azt, hogy a mai energiaár-emelkedések mellett a villanyszámlán belül a forgalmi díjak árának aránya emelkedik az elektromos áram terhére”.

Közlendőjét azzal kezdte, hogy odaszúrt a kérdezőnek

„Az Ön által benyújtott kérdéscsokorral kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy a mennyiség nem pótolja a minőséget”

– írta.

Azután azt kezdte fejtegetni, hogy a szocialisták kormányzásának idején tizenötször emelkedtek az energiaárak. Szerinte az április 3-i választáson a magyarok határozott véleményt mondtak az MSZP korábbi kormányzásáról és ellenzéki politizálásáról, majd elismételte a mostanában szünet nélkül sulykolt kormányzati kommunikációs panelt arról, hogy az energiaárak az „elhibázott brüsszeli szankciók miatt” (sic!) emelkedtek az egekbe, ám a kormány ennek ellenére is fenntartja a rezsicsökkentést.

Koncz
Dr. Koncz Zsófia, a 4. Drón Summit és Expo-n

Végül „meglehetősen visszatetszőnek” nevezte, hogy Tóth „parlamenti kérdésnek álcázott, de nyilvánvalóan rövid távú politikai haszonszerzést szolgáló hamis állításokkal” támadja a rezsicsökkentést bevezető és fenntartó kormányt, holott a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt – Márki-Zay Péter, akit nem nevezett meg – a kampányban még arról beszélt, hogy ha ők nyernek, eltörlik azt.

A hódmezővásárhelyi polgármester amúgy sosem mondta, hogy eltörölné a rezsicsökkentést, ehelyett arról beszélt, hogy valódi rezsicsökkentés kell, ami szerinte az épületkorszerűsítésről is szól, amivel csökkenthető a pazarlás, de belefér a saját áramtermelés is.

Forrás: hvg.hu

Friss híreink

Szerző