Connect with us

Kerítésen innen

„Könyékig” turkáltak a szerencsétlen adósok zsebeiben a korrupt végrehajtók

Megosztás

A végrehajtói Kamara korrupcióba süllyedt tagjai elhitték, hogy ha tejelnek a megfelelő tenyerekbe, akkor nekik már mindent szabad és egészen a legutóbbi időkig úgy nézett ki, igazuk is van. Ám minden „jóság” véget éregyszer.

Megosztás

A végrehajtói kamara korrupcióba süllyedt tagjai elhitték, hogy ha tejelnek a megfelelő tenyerekbe, akkor nekik már mindent szabad és egészen a legutóbbi időkig úgy nézett ki, igazuk is van. Ám minden „jóság” véget éregyszer.

Újabb botrány a végrehajtók körül

Mióta Schadl György, a Végrehajtói Kamara elnöke lebukott, egymás után dőlnek ki a csontvázak nemcsak a szekrényből, de  Schadl páncélszekrényéből is. A sajtóban felröppent ugyan a hír egy „fontos elvtárs” szex-videójáról, amit az elnök páncélja rejtett, de azóta a történet -nagyon helyesen- el is tűnt a nyilvánosságból. Az ilyen és ehhez hasonló bulvárhírek csak arra jók, hogy eltereljék a figyelmet a valódi tragédiáról, arról, hogy miként élnek vissza a hatalmukkal sokan azok közül, akiknek pedig az lenne a dolguk, hogy segítsenek. A rablólovagok között ugyan úgy van miniszterhelyettes, mint vállalkozónak maszkírozott stróman, és ahogy a Schadl-botrány is bizonyítja, a NER minden rétege képviselteti magát ebben a csoportban is.

Újabb visszás végrehajtói történet dokumentációja került a 24.hu birtokába. Ebből az derült ki, hogy se szó, se beszéd emelt le az adós számlájáról egy vitatott tartozást M. Eszter önálló bírósági végrehajtó, akit pótmagánvádas eljárásban egy budai villa elárverezése miatt hivatali visszaéléssel is vádoltak, de első fokon felmentettek. Igaz, a nő csak a Gyorskocsi utcai fogda egyik meghallgatási helyiségéből követhette a tárgyalást, mivel jelenleg is letartóztatásban van a végrehajtói kart megrázó korrupciós botrány miatt.

A portálon csak M. Eszterként említett az a végrehajtó, aki az ügyészség szerint a legtöbb kenőpénzt, 254,8 millió forintot fizetett  Schadl Györgynek. Egyébként a nyomozók szerint M. Eszter kinevezéséhez volt köze Völner Pálnak is.

Végezetül csak egy csepp bulvár:

M. Eszter volt az a közjegyző  aki néhány éve nagy médiacécó közepette Bíró Icát is kilakoltatta budai lakásából.

Kapcsolódó

 

végrehajtó

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Nem piskóta! - Az államtitkár és a végrehajtó kamara elnöke vezette korrupciós kör közel egy milliárdos nyeresége - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük