Connect with us

Ez a nap

Adatvédelmi bakival indul a brit konzervatívok pártkongresszusa

Megosztás

Jelentős adatvédelmi baki előzte meg a brit Konzervatív Párt ma kezdődő kongresszusát, miután az összes résztvevő minden adata elérhetővé vált egy appon.

hacker,
Megosztás

Jelentős adatvédelmi probléma előzte meg szombaton a brit Konzervatív Párt vasárnap Birminghamben kezdődő kongresszusát, miután az eseményre létrehozott appon az összes résztvevő minden adata elérhetővé vált mindenki számára – jelentette szombat este a brit sajtó.

A baloldali The Guardian tudósítója hívta fel a figyelmet arra, hogy Boris Johnson volt külügyminiszter nyilvános, parlamenti e-mail címével minden további nélkül be tudott lépni az appba, jelszóra sem volt szükség, és azonnal hozzáfért Johnson több adatához, például a privát mobilszámához is. A BBC is megerősítette, hogy hozzá lehetett férni bárki adataihoz az appon keresztül.

A párt elnézést kért a problémáért. A gondot okozó gombot eltávolították az appból. Brandon Lewis, a párt elnöke vizsgálatot ígért, és mindenkit megnyugtatott, hogy az alkalmazás immár biztonságos.

Ennek ellenére a brit adatvédelmi hatóság érdeklődését is felkeltette az ügy, mert – mint rámutattak – az adatkezelőknek törvényi kötelességük szavatolni a személyes adatok biztonságát. Felhívták a figyelmet arra is, hogy az új uniós adatvédelmi rendelet értelmében a Konzervatív Pártnak 72 óra áll rendelkezésére, hogy jelezze a hatóságnak, ha olyan adatszivárgás történt, amely mások jogait sértheti.

Az ellenzéki Munkáspárt árnyékkormányának egyik tagja, Jon Trickett bírálta a konzervatívokat a történtek miatt, és azt fejtegette, hogy hogyan lehet az ország biztonságát a konzervatívokra bízni, ha még egy olyan appot sem tudnak összehozni, amely biztonságban megőrzi mások személyes adatait.

A brit Konzervatív Párt kongresszusán az egyik központi téma a Brexit lesz.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

A brit Munkáspárt új népszavazást akar a Brexitről

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük