Connect with us

Sport

Kopasz Bálint ismét harcba száll a világbajnoki címért

Megosztás

A tavalyi tokiói bajnokok közül csak Kopasz Bálint indul a halifaxi kajak-kenu világbajnokságon.

Kopasz
Megosztás

Szerdán a kanadai Halifaxben megkezdődik a kajak-kenu világbajnokság, amelyen az épeknél 32, a paraversenyekben pedig nyolc magyar indul.

A tavalyi tokiói bajnokok közül csak Kopasz Bálint indul a világbajnokságon

Az idei program szokatlanul alakul a sportágban, hiszen az év fő versenye, a vb megelőzi a kontinensviadalt, amelyre szintén augusztusban, a müncheni multisport Eb keretében kerül majd sor. Emiatt nem is igazán adódott lehetőség élesben feltérképezni a nemzetközi mezőnyt, amely az új olimpiai ciklus kezdetére némileg átalakult.

Igaz ez a magyar válogatottra is, amelynek gerincét fiatal versenyzők alkotják, közülük többen még utánpótláskorúak. A tavalyi tokiói bajnokok közül ezúttal például csak Kopasz Bálint indul, a női kajaknégyes tagjai ugyanis különböző okok miatt kihagyják az idei szezont, Tótka Sándor pedig tavasszal koronavírus-fertőzést kapott, amely olyannyira megviselte, hogy a válogatókon sem tudott vízre szállni.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány úgy véli, hogy a csapat fiatal ugyan, de mégis ütőképes. A női kajakot kivéve minden szakágban indulnak olyan versenyzők, akik egy éve ott voltak az olimpián, vagy közelében voltak az ötkarikás szereplésnek. Ezzel együtt a szakember nem fogalmazott meg célkitűzést, mint mondta, nem akar terhet rakni az együttesre, amelyre hosszú távon szeretne alapozni.

A rutinos versenyzők közé tartozik a K-1 1000 méter olimpiai bajnoka, Kopasz Bálint, aki a tavalyi, koppenhágai vb-n kikapott a portugál Fernando Pimentától, de most lehetősége lesz visszavágni és visszaszerezni a 2019-ben Szegeden megszerzett világbajnoki címet. A királyszám mezőnyében ott lesz a 2014-ben vb-győztes cseh Josef Dostal és a Tokióban döntős ausztrál Tom Green, valamint a német Jacob Schopf is.

A győriek 25 éves kajakosa azt mondta, jó formában érzi magát és mindkét számában – K-2 500-on Nádas Bencével indul – szeretne dobogóra állni.

„Nem lesz könnyű dolgom egyesben sem, hiszen továbbra is nagyon erős a mezőny, de talán még nehezebb lesz jó helyezést elérni párosban, amely újonnan lett olimpiai szám és brutál nehéz mezőnyre számítok”

– fogalmazott Kopasz Bálint.

Hozzá hasonlóan többen két számot vállalnak a versenyen, a kajakos Lucz Anna, a kenus Bragato Giada és Nagy Bianka pedig három számban is megméreti magát, de a legtöbbször az ugyancsak kenus Balla Virág száll majd vízre, ő négy számban lesz érdekelt.

Magyarország tavaly hat aranyérmet szerzett a vb-n

A címvédők közül Noé Bálintnak, Kőhalmi Emesének (mindkettő K-1 5000 m) és Adolf Balázsnak (C-1 5000 m) lesz lehetősége Halifaxben megismételni a 2021-es sikerét, K-1 1000 méteren (tavalyi győztes Gazsó Alida Dóra), K-2 500-on (Kozák Danuta, Csipes Tamara) és a kajak vegyes számban (Lucz Anna, Csizmadia Kolos) ezúttal más képviseli majd az ország színeit.

A paraversenyekben a paralimpiai bajnok Kiss Péter Pál egymás után másodszor védheti meg címét a KL1-es kategóriában, 200 méteren.

Az ukrajnai háború miatt orosz és fehérorosz versenyzők nem vehetnek részt a vb-n, a felkészülési nehézségek ellenére azonban Ukrajna ott van a 62 ország nevét tartalmazó nevezési listán.

A magyar csapat szombat óta a helyszínen készül, s a szövetségi kapitány szerint a sportolók döntő többségének már sikerült leküzdenie az ötórás időeltolódásból adódó nehézségeket. 

A kanadai vb-n az első napok az előcsatározásoké lesznek, a döntőkre szombaton és vasárnap kerül sor magyar idő szerint 16 órától, ezeket a Duna World élőben közvetíti.

A magyar kajak-kenu válogatott kerete a halifaxi világbajnokságra

Férfi kenu:

  • C-1 200 méter: Korisánszky Dávid
  • C-1 500 méter: Fejes Dániel
  • C-1 1000 méter: Adolf Balázs
  • C-1 5000 méter: Adolf Balázs
  • C-2 500 méter: Hajdu Jonatán, Fekete Ádám
  • C-2 mix 500 méter: Gönczöl Laura, Fejes Dániel
  • C-2 1000 méter: Kiss Balázs, Hodován Dávid
  • C-4 500 méter: Kollár Kristóf, Slihoczki Ádám, Zombori Dominik, Koczkás Dávid

Női kenu:

  • C-1 200 méter: Takács Kincső
  • C-1 500 méter: Balla Virág
  • C-1 1000 méter: Balla Virág
  • C-1 5000 méter: Balla Virág
  • C-2 200 méter: Bragato Giada, Nagy Bianka
  • C-2 500 méter: Bragato Giada, Nagy Bianka
  • C-4 500 méter: Bragato Giada, Balla Virág, Takács Kincső, Nagy Bianka

Férfi Kajak:

  • K-1 200 méter: Csizmadia Kolos
  • K-1 500 méter: Balogh Gergely
  • K-1 1000 méter: Kopasz Bálint
  • K-1 5000 méter: Noé Bálint
  • K-2 500 méter: Nádas Bence, Kopasz Bálint
  • K-2 mix 500 méter: Kurucz Levente, Gazsó Alida Dóra
  • K-2 1000 méter: Noé Bálint, Kulifai Tamás
  • K-4 500 méter: Kuli István, Csizmadia Kolos, Varga Ádám, Nádas Bence

Női kajak:

  • K-1 200 méter: Lucz Anna
  • K-1 500 méter Rendessy Eszter
  • K-1 1000 méter: Rendessy Eszter
  • K-1 5000 méter: Kőhalmi Emese
  • K-2 200 méter: Lucz Anna, Kiss Blanka
  • K-2 500 méter: Lucz Anna, Kiss Blanka
  • K-4 500 méter: Fojt Sára, Pupp Noémi, Kőhalmi Emese, Gazsó Alida Dóra 

Forrás: MKKSZ / MTI

Csipes Tamara és Kopasz Bálint is világbajnok!

Magyar éremeső – Aranyérmes a női kajaknégyes

Friss híreink

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük