Connect with us

Kerítésen túl

Kávé és halál: koporsóba csábítja vendégeit egy bangkoki kávéház

koporsó kávézóban
Megosztás

Három percre csukják rá a koporsó fedelet a bátor vállalkozókra. A furcsa élményt a tudatos halál szellemében kínálják a kávé és a süti mellé.

Halálkávézóként hirdeti magát egy bangkoki üzlet: a hangzatos név komoly, hiszen aki akarja, tényleg megtapasztalhatja, milyen az, amikor rácsukják a koporsó fedelét. A kávézó közepén álló buddhista koporsóban 3 percet kell eltölteniük a bátor vállalkozóknak, teljes sötétségben – a tudatos halál jegyében. A Kid Mai Death Awareness Cafe mögött egy egyetemi tanársegéd áll, aki a doktorijához is felhasználja az ötletet. A szakterülete ugyanis a vallásfilozófia, azon belül is a buddhizmus. Azt vizsgálja, hogy Thaiföldön hogyan lehetne csökkenteni a korrupció és a kapzsiság mértékét a buddhizmus segítségével.

A CNN riporterének a tulajdonos elmondta, hogy Buddha a tanításaiban gyakran hívta fel a figyelmet a tudatos halálra. Ha az ember már élete során készül rá, akkor azzal csökkenti az énközpontúságot, a kapzsiságot és haragot is önmagában. A koporsóban feküdve pedig megkerülhetetlen a halál gondolata, ami szerinte jó mód arra, hogy a vendégek változtassanak az életükön.

„Ha úgy gondolod, hogy a halálod napja már holnap itt lesz, aligha akarod a maradék értékes idődet azzal tölteni, hogy bosszút állj az ellenségeiden vagy azon törd a fejed, hogyan juthatnál még több pénzhez” – mondta a riporternek a kétségkívül fejlett marketingérzékkel megáldott ötletgazda. Szerinte a fennmaradó idejüket az emberek inkább a családjukkal töltenék és olyan dolgokkal, amikre már régóta vágytak.

A helyszínen természetesen nem kötelező befeküdni a koporsóba – bár kedvezmény is jár érte. A kávék és a sütemények is a halál szellemiségében készülnek. A kávéknak például olyan hangzatos neveket adtak, mint a „Már csak egy év maradt hátra”, „Egy hónapod maradt” vagy „Az utolsó nap”. Aki pedig mégis veszi a bátorságot, hogy kipróbálja a haláli élményt, attól azt kérik, hogy a vendégkönyvbe végül írja le a tapasztalatát és tervezze meg a saját temetését. Ehhez egy fotóalbumból koporsót is választhat magának, a temetést pedig szintén vállalja a kávéház – ha a vendég őt választja ki erre.

Farmosi Nóra

Globoport

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük