Connect with us

Bulvár

Kora tavasszal, kora tavaszi időjárás

Megosztás

Az időjárás, mostanában nem jellemző módon most éppen önazonos képét mutatja, azaz olyan lesz amilyen kora tavasszal elvágható.

Megosztás

Az időjárás, mostanában nem jellemző módon most éppen önazonos képét mutatja, azaz olyan lesz amilyen kora tavasszal elvágható.

Hétvége

Szombaton, az ország döntő részén a zavartalan napsütésé lesz a főszerep. Északkeleten, és a délnyugati határszélen azonban a kialakult köd és ködfelhőzet majd fokozatosan zsugorodik, megszűnik.

A nyugati, délnyugati országrész kivételével megélénkül, északnyugaton meg is erősödik az ÉNY-i szél, míg a Tiszántúlon élénk DNY-i szél fúj.

Országszerte kifejezetten enyhe időre számíthatunk, szinte mindenütt +10 fok körül, vagy fölötte alakulnak a maximumok.

Éjszaka is többfelé szeles marad az idő, keleten, északkeleten mérséklődik jelentősebben a légmozgás. Hajnalra már felhők is érkeznek, és ezekből elvétve reggel már előfordulhat gyenge zápor, illetve havas eső zápor.

Vasárnap hidegfront érkezik térségünkbe, hűvösebb levegővel. Alapvetően felhős időre számíthatunk, időszakos, bujkáló napsütéssel.

A felhőátvonulásokból futó záporok, itt-ott havas eső záporok is kialakulhatnak.

Kissé visszaesik a hőmérséklet.

Főként az északnyugati szélcsatornában fúj élénk, erős ÉNY-i szél.

Éjszaka mérsékeltebb lesz a légmozgás, sok lesz a felhő, és főként nyugaton, délnyugaton kell számítani kisebb esőre, majd hajnalban havas esőre, kisebb havazásra vegyesen.

Jövő hét eleje

Hétfőn és kedden – növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de – borongós idő látszik valószínűbbnek. Többfelé lehet számítani kisebb esőre, záporokra, sőt nyugaton, délnyugaton hétfőn ismét lehet hó. Kedden viszont a déli országrészben élénkülő DNY-i széllel, jelentősebb enyhülés valószínű.

Szerdára egy ciklon érkezhet térségünkbe. Hajnalban, reggel kiadós esővel, D-i széllel a ciklon melegfrontja alakíthatja időjárásunkat, majd napközben már ÉNY-ira forduló, viharossá fokozódó széllel, megérkezhet a hideg levegő is, emiatt az esőt átmenetileg többfelé havas eső, havazás válthatja fel, majd délkelet felé kivonul a csapadék az országból.

Biometeorológia

Szombat: sokfelé megerősödő ÉNY-i széllel, enyhébb levegő érkezik térségünkbe, de vasárnap reggel már hidegfront éri el hazánkat. Szombaton a szél okozhat elsősorban kellemetlen egészségügyi tüneteket az arra érzékenyeknél. Az enyhe, tavaszias idő, a zavartalan napsütés a hangulatunkat fokozhatja. Fejfájás előfordulhat.

(Eumet)

Kapcsolódó

 

 

Szerző