A kormány-propaganda tragikomikus csúsztatása – kis túlzással a kínai vakcinával nem a nyugati mellett, hanem ahelyett oltottak a 8. hét végéig

Folyamatos a harc vakcinaszám-ügyben a valóság számai és a kormányszándék között, ami azt próbálja erősíteni a csak tőlük tájékozódókban, hogy az Európai Unió mennyire hagyta cserben Magyarországot, ellentétben a régi elvtársakkal: Kínával és Oroszországgal.

“Bámulatos, ahogyan a propaganda vicces csúsztatásokkal a kínai vakcinákat és a kínai elvtársakat próbálja megmentőként bemutatni

kezdte bejegyzését a faramuci helyzet bemutatásakor Hadházy Ákos független képviselő.

“A valóság az, hogy egyrészt a 8. hét végéig az összes beérkezett vakcinának csak az 55 százalékát sikerült beadni (Ausztriában ez 80 százalék). A nyugati vakcinákból pedig kétszer annyi maradt raktárban, mint amennyi kínai vakcinát beadtak – kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a kínaival nem a nyugati mellett, hanem ahelyett oltottak a 8. hét végéig.

Mellékelem a „híradó” vicces ábráját is: ott az a csúsztatás, hogy nyugati vakcinákból 30 millió dózist kötött le a kormány, keletiből csak 7 milliót

 

A propaganda a beérkezett vakcinák százalékát emeli ki, ami természetesen így a keleti vakcináknál akkor is magasabb, ha a valóban érkezett darabszám alapján több, mint másfélszer annyi vakcina jött nyugatról, mint az elvtársakról.

Persze, Kínából nem annyira az oltóanyag hiányzik,

sokkal inkább a hatékonyságot igazoló, ellenőrizhető vizsgálati dokumentumok.”

Mindez a mi olvasatunkban…

Forrás

drágul, jövedékiadó, füst,
illusztráció: V.K.

2 hozzászólás

  • 2021.03.09 - 11:50
    Közvetlen hivatkozás

    Előbb vettem fel a Kedvencek közé a vakcinaregisztrációs oldalt, mint ahogy működni kezdett, úgy vártam, mint a megváltást… aztán pofára estem, hogy nem enged beleszólást a vakcinaválasztásba. Dugják fel maguknak a szakértők ellenére engedélyezett és a rendelettel “engedélyezett” valamit, amig a torkukon jön ki. Ráadásul a kínai Sinopharm (63 USD) kétszer annyiba kerül, mint a Moderna (31 USD). (portfolio.hu 2021.02.19.)

    Válasz
  • Visszajelzés: Orbán szerint Izrael a világjárvány elleni harc világbajnoka - Városi Kurír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük