A kormány az Év Emlősének választotta a földikutyát, csak előbb gajra vágta az élőhelyét. Nekik is.

A földművelésügyi minisztérium Vadonleső programjában minden évben olyan állatfajt választanak ki, melyre szeretnék felhívni a figyelmet. A keleti sün, az ürge, a denevér és a mogyorós pele után 2018-ban az év emlősének a kihalás szélén álló földikutyát választották.

A magyar emberrel hogy állunk?

Konok Péter történész közösségi oldalán írt remek publicisztikát a jelenségről és 2018 Magyarországáról:

“Idén a földikutyát választották az év emlősének Földművelésügyi Minisztérium Vadonleső programjában.
Ez igazán remek dolog. A földikutya veszélyben van.

A földikutya eddig is veszélyben volt persze. A tudósok szerint mintegy kétmillió éve jelent meg a Kárpát-medencében (kissé megelőzve a magyarokat, a szittyákat, illetve úgy általában véve a magát némi humorérzékkel Homo sapiensnek nevező fajt), és abból egész jó eléldegélt mintegy egymillió-kilencszázkilencvenkilencezer-kilencszáz évet. Aztán jött az ipari forradalom, a nagyüzemi mezőgazdaság, a DDT és a talajkultivátor, ami megtizedelte a földikutyát.

Pedig nem igazán impozáns jószág, nem vadászták decens dzsentrik és peckes politikusok, húsát nem eszik balzsamecetes gasztroforradalmárok, igába nem fogják, bűzmirigyéből nem préselnek parfüm-alapanyagot, bundáját nem varrják sem Rogán Cili kabátjának gallérjára, sem Semjén Zsolt stüszikalapjának forgójára.

Csak rossz helyen él szegény földikutya. Senki sem haragudott rá, a dologban nincs semmi személyes; nem voltak földikutya-ellenes kampányok (mint az ürgék ellen), nem vádolták meg óriásplakátokon, hogy eleszi a kultúránkat, mint a kolorádóbogár, vagy elveszi, mint a Soros György.

A végső csapást a pengekerítés adta. Kettévágták, feldúlták, beépítették a földikutya utolsó kis nagyobb élőhelyét. Pedig a kerítést nem a földikutyák ellen építették, hanem a gonosz migránsok ellen. Sőt, igazából nem is a gonosz migránsok ellen, hanem ellenünk. A “gonosz migránsok” csupán afféle fedőnév volt, mint a Homo sapiens, bár nem annyira vicces, tekintve, hogy bizonyos Homo sapiensek ragasztották más Homo sapiensekre, akik éppen a háború és az éhínség ellen menekültek volna erre – de valójában ebben sem volt semmi személyes, mert a célpont mi voltunk, azok a Homo sapiensek, akik itt őshonolnak egy ideje (bár messze nem olyan régen, mint a földikutya).

Mi voltunk/vagyunk az igazi célszemélyek, de a Homo sapiensek e nemes harcában a Spalax leucodon (igen, ilyen szép latin neve van a földikutyának) is vesztes lett.

Neki is állt végképp kihalni.

Most pedig, afféle elegáns gesztusként a kormány egyik minisztériuma “Az év emlősévé” nyilvánítja a földikutyát. Annak a kormánynak az egyik minisztériuma, amely – hogy bebiztosítsa, megbízható gyűlöletbe bugyolálja aljas rablóhatalmát – kerítést húzott a földikutyák földjére (a mi földünkre, a mindenki földjére, amit a kormány persze a saját földjének tekint, mint ahogy minket is a magántulajdonának tekint, sőt a földikutyákat is).

Hát, kurvára ki van segítve a maradék pár Spalax leucodon, mint éhező kisnyugdíjas az egyszeri Erzsébet-utalvánnyal. Vagy még annyira se.

Rohadt, cinikus bagázs.”

Konok Péter: Van nekünk is atombombánk? – Hivatalosan nincs… És nem hivatalosan?

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük