Connect with us

Kiemelt hírek

Kampányinfó: rendhagyó kormányinfó plusz – gyermeknapi kiadás

Megosztás

Aki már látott hús-vér kisiskolás korú gyereket, az biztosan kiakad, ha megnézi az Orbán-kormány gyereknapra összeállított rendhagyó  kormányinfónak nevezett valójában kampányinfóját.

kampányinfó
Megosztás

Aki már látott hús-vér kisiskolás korú gyereket, az biztosan kiakad, ha megnézi az Orbán-kormány gyereknapra összeállított rendhagyó  kormányinfónak nevezett valójában kampányinfóját. Tegye fel a kezét, aki hallott már gyerekszájból olyan kérdést, amiben azt firtatja a srác szociológiai tanulmányai alapján, hogy egy tanyán élőnek van-e esélye eljutni a miniszterségig! Vagy, egyáltalán olyan lurkóval beszélt, aki azon merengett, hogy kik az ország regnálói!

Miről is beszélek? Hát arról, hogy gyermeknap alkalmából a „gyerekek kérdezhették” (érted?) a politikusokat a Kormányinfo Plusz különleges kiadásában.

Nevetségesnek mondanám, ha nem lenne ultra gáz!

Szentkirályi Alexandra, a „műsorvezető” elmondta, hogy sok kérdést kaptak, nagy volt az érdeklődés.

Kedves gyerekek! Ez a gyermeknapi Kormányinfó Plusz, ahol ti kérdezhettetek, most pedig jönnek rá mindjárt a válaszok. Köszönöm a sok kérdést, és tudom, hogy az elmúlt időszak nem csak a felnőtteknek, nem csak a szüleiteknek volt nehéz, hiszen nem tudtatok olyan megszokott módon önfeledten együtt játszani, együtt lenni iskolában, óvodában, ahogy megszokhattátok. Remélem, hogy ezek a válaszok csalnak egy kis mosolyt az arcotokra, és meglepetésvendégekkel is készültem, ami a válaszolókat jelenti, fogadjátok szeretettel a válaszokat.

Gyereknapra sikerült a fidesz-krémmel olyan klipet forgatni és közzétenni a Facebookon, amit legálisan egy 6-10 éves gyereknek nem is ajánlatos használni, amiben még véletlenül sem a srácok voltak a fontosak, kizárólag a megszólalók révén a választási kampány.

Életszerűtlen, hiteltelen „minek nevezzelek”

Az első kérdést a 8 éve Lili tette fel kinek másnak, mint Orbán Viktornak:

„A miniszterelnök is kapott beírást az iskolában?”

aki készségesen révedt vissza múltjába:

„Előfordult velem is, hogy piros tollal beírt igazgatói figyelmeztetést kaptam. Erre egyáltalán nem vagyok büszke, lebeszélnélek Benneteket róla. Ahhoz, hogy az ember megnőjön, jó tanuló legyen meg sikeres, egyáltalán nem szükséges, hogy osztályfőnöki vagy igazgatói intőket kapjon”

Novák Katalinnak is alákérdezett egy kommunikátor a 11 éves Nóri nevében:

Milyen érzés az, amikor csúfolnak benneteket, politikusokat?

Novák csípőből:

Nekünk sem nagyon más az, amikor csúfolnak minket, mint nektek, gyerekeknek, Nóri! Szerintem mindenkinek picit rosszul esik az, amikor csúfolják. De igazából, ha jobban belegondolsz, akkor tudod azt, hogy aki csúfolódik, az alapvetően csak fél valamitől, és ezért inkább őket kell sajnálni, akik másokon köszörülik a nyelvüket. Úgyhogy akik bennünket csúfolnak, azoknak van valami félnivalójuk.

Hogy tetszik a „gyerekhasznosító” kampányinfó?

Akit érdekel, milyen kérdésre mit válaszolt Nagy István, Varga Judit, Varga Mihály, Szijjártó Péter, Gulyás Gergely és Palkovics László, ezen a szemérmetlen kampányinfón, az kattintson!

kampányinfó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük