Connect with us

Kerítésen innen

Kormányzati tanárlenyúlás?

tanitas
Megosztás

Kiszámolták, hogy mennyit vihetnének haza a tanárok havonta, amennyiben a nemzeti kormány kivételesen ahhoz tartaná magát, amit 2013-ban beígért. Láss csodát: havi legalább 50.000.- forinttal lenne több!

Átverés? Tanárlenyúlás?

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi ügyvivője vett elő kockás papírt és szánta rá magát a nem egyszerű matekra. Több számítást is végzett a pedagógus előmeneteli rendszer szerinti illetményeket illetően.

Először a 2016. szeptember 1-jétől hatályos százalékokkal számolt illetményeket hasonlította össze a 2018-as minimálbérrel és a 2017. szeptember 1-jétől hatályos százalékokkal. Az eredeti ígéretek szerint az illetményeket a mindenkori minimálbérhez kötötték volna. A számokból látszik, hogy nem így tettek, illetve kiderül az is, mennyit spórolt a kormány egy-egy tanáron azzal, hogy a belengetett béremelést kitolta négy évre.

A pecsistop.hu értesülése szerint:

Ezt tetézte, hogy már az első év után elszakították a bérrendszert a minimálbértől, és a helyette bevezetett úgynevezett vetítési alap, amelyből a bért kell számolni mindenféle szorzókkal, a 2014-es minimálbér szintjén maradt. Majd jött a következő csavar: a négy évre kitolt béremelés utolsó eleme már nem is járt mindenkinek, hanem az intézményvezető „differenciálhatott” belőle – azaz dönthette el, hogy ki kap az alapból és ki nem.

Nagy kiszámolta azt is, hogy ha a 2018. évi minimálbérrel számolt illetményeket a 2017. szeptember 1-jétől hatályos százalékokkal számított illetményekkel hasonlítjuk össze (tehát ha úgy vesszük, hogy az intézményvezető 2017. szeptember 1-jétől differenciálás nélkül hajtotta végre az illetményemelést), akkor hogyan alakulnak a különbözetek.




Elképesztően nagy a különbség. Egy kezdő, főiskolát végzet tanárnál 85, egy egyetemi diplomával pályát kezdőnél 96 ezer forint a különbség Pedagógus I. kategóriában. Egy veterán pedagógus esetében a különbség már 135, illetve 151 ezer forint havonta. Pedagógus kettőben a különbség még nagyobb, akár 163 ezer forint is lehet, egy mesterpedagógusnál a 200 ezer forintot karcolja a differencia, míg egy kutatótanárnál a 210 ezret is meghaladja.

Nagy Erzsébet elmondta a portálnak, hogy

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a középfokú végzettséget igénylő munkaköröket betöltők garantált bérminimuma havi 180.500 Ft, és összevetjük ezt a kezdő fizetésekkel, azaz gyakornoki illetményekkel, vagy akár a magasabb kategóriákhoz tartozó illetményekkel is, láthatjuk, hogy a kormány hova helyezi a pedagógus-munkakörökben foglalkoztatottakat. (…) Amellett, hogy az ígéretek szerint 50-100-210 ezer forinttal kellene többet keresnie a tanároknak havonta, az is elég beszédes, hogy a garantált bérminimum ma meghaladja egy főiskolát végzett pályakezdő kötelező illetményét. Megalázó erre az óriási átverésre az előmenetel szót használni, az meg egyenesen felfoghatatlan, hogy ilyen feltételekkel ki választja majd itthon ezt a pályát.

Érdekes fintora a hitnek, hogy a fentiek ellenére, ami erősen a zsebüket érinti, a tanerők nagy része csendben, háborgás nélkül véli úgy, hogy minden rendben halad az Orbáni úton. Ami igaz, de ez az út nem az, amivel kábították őket.



Az ovisok géppisztollyal kergetik a terroristákat? – jövőre bármi előfordulhat

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük