Connect with us

Blogbazár

Korona még nincs Orbán fején, de a díszletek már állnak – Ki tudja, mi történik, ha befagy a Duna…..

Megosztás

Több mint nyolc éve – 2010 tavaszán – a választások második fordulója után, a győzelmi mámorban, hívei körében, a nyolc szűk esztendőt követően, a többszöri vereség után talpra álló pártvezér azt mondta: A magyar emberek a mai napon megbuktatták a hatalommal visszaélő oligarchák rendszerét….

Megosztás

Több mint nyolc éve – 2010 tavaszán – a választások második fordulója után, a győzelmi mámorban, hívei körében, a nyolc szűk esztendőt követően, a többszöri vereség után talpra álló pártvezér azt mondta:

„A magyar emberek a mai napon megbuktatták a hatalommal visszaélő oligarchák rendszerét, és helyette megalapítottak egy új rendszert: a nemzeti együttműködés rendszerét. Olyan elemi erővel akarták lezárni a magyarok millióit megsanyargató, vagyonukból, reményeiből kiforgató korszakot, hogy végül a magyarok összeszedték minden maradék erejüket és hitüket, és világra szóló összefogást értek el.”

Akkor talán egyikőnk sem gondolta,

hogy ezek a mondatok egykor még aktuálisak lesznek. Esetleg még jobban, mint azon az estén voltak. Az elmúlt években a Fidesz lényegében felszámolta a jogállamot, megszüntette a harmadik köztársaság vívmányait. A kétharmad birtokában egy huszáros rohammal Orbán bevette a szabadság, a demokrácia végvárait, saját képére formálta az intézményrendszert. Kiderült, hogy a nemzeti kerekasztal bölcsei nem voltak elég előrelátóak, nem sikerült annak a garanciáit megalkotniuk, amely kizárja a hatalom túlzott koncentrációját. Mára, az irányítás egyetlen kézben összpontosul, aki ugyan talán még nem maga az állam, de szava a törvény. Korona még nincs Orbán fején, de a díszletek már állnak.

Ki tudja, mi történik, ha befagy a Duna…..

Ebben a közegben a legnagyobb bűn a gondolkodás, a saját vélemény. A kedves vezető körbe vette magát félművelt, hatalom és pénzéhes hűbéresekkel, akik szolgai módon hajlonganak nagysága előtt. Egyéb másról már nem is beszélve. De, tudjuk, minden hátsó megtalálja, azokat, akik tudják, mi a teendő. Teszik ezt akkor is, ha egy ország előtt válnak nevetségessé. Mosolyogtató, amikor az „értelemtől „sugárzó csatlósok osztják az észt, olyanok neveznek tudatlannak akár még Nobel díjasokat is, akiknek még diplomára sem futotta. Egy szellemileg leépült brancs uralja az országot, ilyen nívójú vezetése talán még sohasem volt Magyarországnak.

A Fidesz uralkodásának kilencedik esztendejében elmondhatjuk,

hogy a kis gömböc elnyelt mindent, ami a korlátlan hatalmát némileg korlátozhatta volna. Ma már egy szép álom a fékek és ellensúlyok rendszere, a hatalmi ágak szétválasztásának elve. A kormányzat feletti kontrollt jelenthető Alkotmánybíróság napjainkban a kivénhedt, kiszolgált fideszes pártkatonák gyűjtőhelye, szerepük nem egyéb, mint az orbáni hatalom legitimálása. Ehhez a színpad és a kellékek adottak, a taláros testület tagjai a Fidesz kottájából játsszák a rájuk kiosztott szerepet.

Az ügyészségről még ennyi „jót” sem lehet elmondani.

Az egykori Fidesz tag által irányított testület, ma a párt ökleként működik. Sokszor még a látszatra sem ügyelve, szemérmetlenül szolgálják az uralkodó hatalmat. Ha kell, politikai indíttatású eljárásokat kreálnak, ha szükséges, segítenek abban, hogy legyen idő a bizonyítékok eltüntetésére.

De, ha úgy kívánja a hatalom, akkor húzzák az időt,” képtelenek” egy tisztességes vádiratot összeállítani. A nép elé dobnak egy Voldemort nagyurat, vagy épen a békési „dinnyekirályt”, de a nagy halak röhögnek a markukba, tovább hizlalják bugyellárisukat. Egyedül még úgy, ahogyan a bíróságok, a bírák függetlenségét nem tudta-eddig – a Fidesz a maga alá gyűrni.

Nem sikerült ez annak ellenére, hogy az évek során mindent megtettek azért, hogy a független bíróságok is hűséges szolgálói legyenek a nemzeti együttműködés rendszerének. De ne legyenek kétségeink, hogy Orbán mindent megtesz a bíróságok NER-be történő „becsatolása” érdekében.

Az Orbán kormány 2010-óta tökélyre fejlesztette a közpénz magánosításának a technikáját,

nevezzük nevén, a lopást. A rendszer főideológusa szerint „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”. „Törvényesítve” öntik zsákszámra a milliárdokat a Fidesz közelinek mondható oligarchák zsebébe. Hihetetlen gazdagodásoknak lehettünk a tanúi az elmúlt években. Semmi sem volt drága, ha a közpénzek eltüntetéséről volt szó, a lopást, a korrupciót ilyen kreatív módon lehetővé tevő hatalom talán még sohasem uralkodott Magyarországon.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük