Connect with us

Koronavírus

Koronavírus-ködfejlesztés: a vérvádas módszer újraélesztve

torockai-sztar
Megosztás

Videós sztár lett a szélsőjobbos pártvezérből. Három „ismeretterjesztőnek” álcázott filmjére összesen több mint egymillióan kattintottak. (Nem valószínű, hogy ennyien végig is nézték, nagy türelem kell hozzá.) A filmjeiben tanulmányozható módszert már korábban kifejlesztette. Több mint egy évtizede középkori antiszemita babonákat próbált ugyanígy terjeszteni.

Dr. Agy mindent elmagyaráz

Szolid hírmagyarázó-jelmezt öltve, öltönyben ült kameráik elé Toroczkai pártvezér és polgármester. Folyékonyan sorolja a neveket, számokat, intézményeket, tisztára, mintha sötét hatalmak által a nép elől eltitkolt összefüggésekre világítana rá.

Az egésznek se füle, se farka

A Fidesz ultrajobber szövetségese ezúttal nem egyetlen meghatározott főellenséget pécéz ki, hanem a fél világot és annak minden politikusát, üzletemberét a szegény magyarok ellen szövetkező hatalmas összeesküvés szereplőiként próbálja bemutatni. Annyira hatalmas, hogy Toroczkai, hiába próbálja magát dr. Agy szerepében bemutatni, mégsem tudja rendesen elmagyarázni. A legfőbb logikai vezérvonal, ha van ilyen, a Kreml ködfejlesztő, zavarkeltő taktikájának lemásolása.

Toroczkai olyan dezinformációs propagandát gyúrt a koronavírusból, amire még Putyin is csettintene

— olvashattuk a 24.hu munkatársának elemzésében.

„Már milliós nézettség körül van a Mi Hazánk elnökének Youtube-videó sorozata a koronavírusról. Durva összeesküvés-elméletek, nyílt Kreml-szimpátia, bűnbakkeresés, migránsozás és brüsszelezés. Mintha egy orosz propagandaanyagot néznénk.”

Van, aki komolyan veszi

Az Orbán-kormányt lelkesen szolgáló szélsőjobboldali portálok egész sora visszhangozta azonnal lelkesen Toroczkai műsorát. Az viszont kissé meglepő, hogy mellettük az atv.hu-n is olyan cikket lehet olvasni, amelynek szerzője komolyan vehető hírforrásként kezeli Toroczkait. Egy szóval sem említve, hogy miféle forrás az, amelyre éppen hivatkozik. Sőt, kommentár nélkül beágyazta a cikkébe a szóban forgó propaganda-videót is…

Orbán különös „ellenzéke”

A felhatalmazási törvényt a fideszesekkel együtt megszavazó Mi Hazánkról, és Dúró Dóra állításáról, hogy ők lennének Orbán hiteles ellenzéke, egészen pontos elemzést adott Czene Gábor publicisztikájában:

„Az, hogy a Fidesz-KDNP képviselőin kívül egyedül a Mi Hazánk politikusai tetszését nyerte el az úgynevezett felhatalmazási törvény, fedi a valóságot. Ám azt az állítást, hogy a Mi Hazánk ellenzéki párt lenne, kénytelenek vagyunk erős fenntartásokkal kezelni. Tartalmi értelemben ugyanis nem az.”

A már idézett 24.hu portál pedig a tavaly őszi önkormányzati választások után a Toroczkai-féle párt sajnálatos erősödéséről számolt be.

Agyhalál és morális csőd

Vérvád a nemzetiagyhalál-oldalakon — Mit tudunk a terjesztőjéről?„ — címmel korábban részletes portrét készítettem Toroczkairól, folyamatos akciózásáról. Azt is bemutattam, hogyan próbálta a folyamatos csúsztatás módszerével a 19. századi tiszaeszlári vérvádat újraéleszteni, és egy szörnyű gyilkossági ügyet a 21. században is „összefüggésbe hozni” (magyarul: rákenni) a zsidókra.

„Toroczkai „oknyomozó újságírónak” tüntette fel magát, és ezt úgy oldotta meg, hogy a tiszaeszlári vérvád történetének újracsámcsogásával („természetesen” végig úgy mutatva be a 19. századi ügyet, mintha a középkori vérvád-babona alapján meghurcolt zsidók elleni vád megalapozott lett volna) folyamatosan összecsúsztatta a szélsőjobbos zsidógyűlölők „modern kori” babonáját. A lényeg ugyanaz: azzal riogatják-hülyítik magukat és a nekik hinni képes embereket, hogy az ortodox zsidók keresztény szüzek vérét veszik vallási célból – és Toroczkai képes hosszú oldalakon bizonygatni, hogy egy korunkbeli bűnügynek, a körmendi gyerekgyilkosságnak ez a sokszor megcáfolt középkori babona lehet a „megfejtése”.

Az aljas írás persze azonnal szétspriccelt a náci-nyilas-hungarista és egyéb nemzetiagyhalál-oldalakon, és kifejtette a maga propaganda-hatását. A magyar internethasználók szellemileg nem túl erős részében azóta is úgy terjeng, mint

„bizonyított tény”.”

Mindennek fényében teljesen egyértelmű, hogy mekkora időpazarlás ennek az embernek a koronavírus-járványt „magyarázó” próbálkozásaival foglalkozni.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük