Connect with us

Koronavírus

Koronavírus: Szlovákiában drámai a helyzet, hétfőtől bezárják az összes középiskolát

zarva
Megosztás

Visszavonásig bezárják Szlovákiában hétfőtől a középiskolákat és áttérnek a távoktatásra – jelentette be Branislav Gröhling szlovák oktatásügyi miniszter vasárnap Pozsonyban az országos válságstáb ülésének szünetében.

Az intézkedés célja megfékezni a koronavírus-járvány további terjedését

Az általános iskolák összes osztályainak tanulói számára ugyanakkor kötelezővé teszik az arcmaszkok viselését oktatás közben. A tanítás utáni szakköri tevékenységet visszavonásig felfüggesztették. Az óvodák működését nem korlátozzák, de három évnél idősebb gyerekeknél ajánlott a maszkviselés.

Szlovákiában szombaton 1054 új koronavírus-fertőzést mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok, a tesztek száma kilencezer volt. A halottak száma továbbra is 61 – közölte vasárnap az egészségügyi információk nemzeti központja weboldalán. A kórházakban koronavírus-fertőzés miatt 388 személyt kezelnek.

„A szlovákiai járványhelyzet nagyon komoly. Pillanatnyilag a családok jelentik a legkockázatosabb helyet, ahol az emberek megfertőződhetnek”

– mondta újságíróknak Milan Krajniak, munkaügyi, népjóléti és családi ügyekért felelős miniszter a válságstáb ülése után újság.

A miniszter arra célzott, hogy főleg Észak-Szlovákiában a járványhelyzet ellenére számos családi ünnepséget, lakodalmat tartottak az elmúlt hetekben, ami a fertőzöttek számának ugrásszerű növekedéséhez vezetett.

Richard Sulík, a kormánykoalíciós Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke, aki a még a válságstáb ülésének befejezése előtt elhagyta a tárgyalótermet, később a Facebookon megjelent bejegyzésében lépését azzal indokolta, hogy

nem ért egyet a vendéglők, fitness-központok és a színházak esetleges bezárásával, amelyet a testület szintén mérlegelt.

Igor Matovic kormányfő és a többi koalíciós partner felelőtlennek minősítette Richard Sulík viselkedését.

orbán

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük