Connect with us

Kerítésen innen

Körözik a „csengeri nőt”, aki védelmet kért Svájctól, mert félelemben tartják

Megosztás

Telefonon hívogatják, ismerőseit pedig sorra hallgatják ki – ezt állította a Független Hírügynökségnek a csengeri háztartásbeliként megismert Szabó Gáborné. A magyar rendőrség két napja körözi.

Szabóné szerint jogalap nélkül körözik

Ismét interjút adott az eurómilliárdokkal összefüggésbe hozott csengeri nő, Szabó Gáborné, aki most a Független Hírügynökség kérdéseire válaszolt.

Szabóné azt mondta, tudja, hogy csalásért körözést adtak ki ellene Magyarországon, ám nem érti, miért. Szerinte nincs semmi jogalapja. Úgy tették ki a fényképét, hogy meg sem hallgatták, és ennek ellenére is csalónak nevezik.

(…) Egy olyan fényképet tettek fel rólam a police.hu-ra, amely egy bálban készült, Kósa Lajos társaságában fotóztak le, de a képről Kósát levágták. Hát lehet ezt?

– mondta a nő az interjúban, hozzátéve, hogy a történtek miatt nemzetközi szervezetekhez fordul, mert „tudniuk kell azt a törvénytelenséget, amit Magyarországon velem csinálnak”.

Külföldön sem érzi magát biztonságban

Szabóné állítása szerint sorra hallgatják ki ismerőseit, közben pedig telefonon zaklatják. Általában különféle számokról hívogatják, ezért – mint mondta – külföldön sem érzi magát biztonságban. Közben pedig Magyarországon élő lányáért és unokájáért aggódik. A nő azt is mondta a FüHü szerint, hogy védelmet kér a kinti hatóságoktól.

Kósa Lajosnak érdekében áll, hogy én ne tudjak semmit elrendezni másodikáig, jobban mondva addig, amíg a kormány meg nem alakul. Mégpedig azért, hogy ne legyen bizonyíték arra, hogy hazudott

– jelentette ki Szabóné az interjúban.

A pénzről szólva azt mondta, egy részéhez már hozzájutott, „amiből már tudom rendezni a dolgaimat”, a többit pedig május 1-je után kapja meg.

(Forrás: HVG)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük