Connect with us

Ez a nap

Korózs felplankolta: „négy emelet magasan” állnak felhasználatlanul védőfelszerelések egy raktárban

maszk
Megosztás

Hetek óta áll raktárban több millió koronavírus-járvány elleni védőfelszerelés, miközben ahhoz nem jutnak hozzá kellő számban az orvosok, a patikák, a szociális otthonok és az állampolgárok.

Szocialista országgyűlési képviselők csütörtökön, a Facebookon közzétett videofelvételen közölték.

a Waberer’s raktárában millió számra állnak a védőfelszerelések és nem értik, hogy azok miért nem jutnak el az érintettekhez.

Az MSZP felszólítja Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét, hogy hétfőn a parlamentben válaszolja meg az ezzel kapcsolatos kérdéseiket – tette hozzá.

Harangozó Tamás úgy fogalmazott,

végtelenül fel van háborodva, amiért sem az állam, sem a raktár tulajdonosa nem mondta meg, milyen védőfelszereléseket, mekkora számban és mennyi ideje tárolnak, azokat kik használhatják fel.

Korózs Lajos hangsúlyozta,

a raktárban azt látták, hogy a védőfelszerelések „négy emelet magasan” állnak, értesüléseik szerint hetek óta.

A raktárvezető elmondása alapján

a 2600 itt tárolt raklapból 300 cserélődik naponta

A szocialista politikus szólt arról is, a bentlakásos idősotthonokba az állam kötelessége eljuttatni a védőfelszereléseket a járási hivatalokon keresztül.

Ne mutogasson tehát senki az intézményvezetőkre, a polgármesterekre és a főpolgármesterre!

– jelentette ki Korózs Lajos.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük