Connect with us

Ez a nap

Korózs Lajos: gyalázat, ami az egészségügyben zajlik

Az egészségügyre költött minden száz forintból harminchárom közvetlenül magánforrásból érkezik
Megosztás

A magyar egészségügyben is be kell vezetni egy európai egységes minimálbért, ami megmentheti az ágazatot az összeomlástól – mondta Korózs Lajos, a szocialisták országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Nem lehet csodát várni

A parlament népjóléti bizottságának MSZP-s elnöke gyalázatnak nevezte, ami az egészségügyben zajlik, de szerinte nem lehet csodát várni abban az ágazatban, ahol a „miniszter a leggyámoltalanabb ember”.

Hangsúlyozta, az idén 2,1 százalékos béremelés történt az egészségügyben, ami a 3,1 százalékos infláció mellett reálbércsökkenést jelent.

Nincs mit csodálkozni, ha az ágazatban dolgozók elhagyják a pályát – mondta Korózs Lajos, aláhúzva, európai minimálbérre vonatkozó programjuk megvalósulása esetén az egészségügyi szakdolgozók bérének legalább 750 ezer forintra, az orvosok juttatásának pedig minimum 1,5 millió forintra kell emelkednie a következő európai parlamenti ciklusban.

25 ezer ápoló hiányzik

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke arról beszélt, az egészségügyben dolgozóknak nincs okuk az ünneplésre az ápolók napján.

Tájékoztatása alapján a magyar kórházakban dolgozó 50 ezer ápoló mellől további 25 ezer ápoló hiányzik.

A Párbeszéd frakcióvezetője szerint a munkaerőhiány elsődleges oka, hogy az ápolók külföldön találnak megfelelő béreket és munkakörülményeket. Megjegyezte, a kormány által 50-60 százalékosnak mondott legutóbbi béremelésből mindössze 8-10 százalékot kaptak kézhez a dolgozók.

Az MSZP-Párbeszéd ezért hétfőn parlamenti határozati javaslatban kezdeményezi az ápolók azonnali 50 százalékos béremelését – mondta az ellenzéki politikus.

Újabb hitelcsapda helyett

Kiemelte továbbá, a bértábla valamennyi egészségügyi szakdolgozóra történő kiterjesztését, a bér- és sürgősségi pótlékok kifizetését, valamint egy a kivándorlást visszafordító életpályamodell bevezetését is követelik.

Szabó Tímea kérdésre válaszolva elmondta, a kormány állításaival ellentétben, az Európai Bizottság egyértelműen cáfolta, hogy bármilyen problémájuk lenne a babaváró hitellel kapcsolatban, sőt, üdvözölték azt.

A Párbeszéd politikusa a babaváró támogatásról ismét elmondta, szerintük a magyar embereknek „újabb hitelcsapda” helyett olyan megélhetést, egészségügyi ellátást, oktatást kellene biztosítani, amelynek segítségével biztonságban érezhetik magukat és mernek gyermekeket vállalni.

Korózs Lajos a goebbelsi propagandához hasonlította a kormányzati kommunikációt arra a felvetésre reagálva, hogy az Európai Bizottság korábban a migránskártyák ügyében sem mondott igazat.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Ma már nemzetbiztonsági kockázatot jelent az egészségügy

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük