Connect with us

Banánköztársaság

Kortársunk, Nostradamus! – Matolcsy György: Eurázsia évei következnek

Matolcsy
Megosztás

Az emberiség történetében új korszak, Eurázsia kora következik, amelynek előretörését a koronavírus-járvány is felgyorsítja – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Budapest Eurázsia Fórum 2020. című, online konferencián.

Határozott véleménye szerint a XXI. század fő jellemzője,

hogy hosszú távú fenntarhatóságra van szükség a geopolitikák és a pénzügyi rendszerek területén is, és azt mondta: újabb 400-500 éves időszak elején járunk, miután lezárul az atlanti idő-szak. Már tavaly is ezt mondta az akkori, azonos című konferencián.

Jómagam beismerem súlyos korlátaimat.

Ismereteim szerint a történelemben legutóbb Nostradamus (1503-1566), Medici Katalin francia királyné házi csillagjósa volt képes 500 évre (sőt tovább) előre látni a társadalmakat formáló eseményeket és folyamatokat, s habár a magam módján meghajlok a jegybankelnök kivételes látnoki képességei előtt, nemrégiben úgy hat hónapra előre is téves prognózist adott a magyar gazdaság fejlődéséről. Így kétlem, hogy a történelem folyását nagyobb időtávlatokban előre látná.

Abban, amit mond ettől még igaza lehet,

hiszen nem kell hozzá egyéb, mint Kína, India, Japán és az ázsiai kis tigrisek (Dél-Korea, Vietnam és a többiek) gyors növekedését többé-kevésbé lineárisan előre vetíteni, s legott kiderülhet: a Föld népesség-ének több mint egyharmadát adó tucatnyi ország gazdasági súlya alig néhány év, évtized múltán a mennyiséget tekintve meghatározó lesz a világgazdaságban. (Vagy már most is az.) Én ugyan honnan a fenéből tudnám, mi lesz tíz-húsz-ötszáz év múlva?!

De hát nem így Matolcsy!

Ő már tudja, amit tud, épp úgy, mint Nostradamus tudta. Mindketten eléggé homályosan fogalmazó váteszeknek bizonyultak. Most sem tudok szabadulni kétségeimtől. Nem vettem részt a konferencián, és lehet, hogy a tudósítások sekélyesek kissé, de ha a bankelnök valóban a leírtakat mondta, akkor állításai bizony alaposabb magyarázatra szorulnának!

A 400-500 éves előretekintés önmagában fölöttébb tetszetős, mai, félelmetesen gyorsuló világunkban sincs senki, aki Matolcsy jóslatait ellenőrizni lenne képes.

Időben minél távolabb esik a megjósolt jelenség,

annál megbízhatóbb, hitelesebb lesz a kontrollálhatatlan jóslat.(Mark Twain könyvében /Egy jenki Artúr király udvarában/ szerepel egy szélhámos látnok, aki a hallgatóság csodálatára kiválóan látja, hogy mit tesz a Távoli Tengerek Ura, de sejtel-me sincs arról, hogy Artúr király éppen úton van az ő működésének tetthelye felé. Ebből aztán szép kis kalamajka támadt ott.)

Ezen túl talán részletesebb leírást követelne,

hogy mi légyen az „Eurázsia kora“, korszakmeghatározás tartalma, nemkülönben az, hogy ennek eljövetelét miért is segíti a világjárvány?! No és mi az ördög-pokol ez a rejtély:

„a XXI. század fő jellemzője, hogy hosszú távú fenntarhatóságra van szükség a geopolitikák és a pénzügyi rendszerek területén is“.

Ennek értelmét nekem nem sikerült megfejteni,

de remélhetőleg ez Matolcsy Györgyöt csöppet sem zavarja. Ám ha esetleg másoknak, szakértőknek is értelmezési gondjai akadnának a jegybankelnök kétségkívül eredeti gondolataival, felteszem, talál majd módot, hogy az arra érdemes elméknek kifejtse elmélete és a jövő lényegét! Miért is ne?! Jómagam mindössze azt remélem, legalább Varga Mihály pénzügyminiszterrel legalább a jövő évi monetáris és fiskális politika lényeges elemeiben egyetértésre jutnak, és

a közös prognózis felállítása közben megtudakolják Orbán Viktortól: ki és nagyjából mennyi pénzt kaphat a magas fideszes vezetés pillanatnyi úri kedve szerint jövőre is az államkasszából (stadionra, MotoGP pályára, kis kedvencek panziójára és divatszalonjára, fityfenére,), hogy legalább ők lássák az ország várható pénzügyi mérlegét.

Ámbár az is igaz: ki a fene képes ezt előre akár csak megbecsülni?

 

Matolcsy

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük