Connect with us

Kerítésen innen

Kósa, a NER brókere autóját zúzva menekül

Kósa, a NER brókere autóját zúzva menekül
Megosztás

Kósa Lajos titokban Pécsre látogatott, majd a Városháza kapujában úgy döntött, mégsem száll ki a szolgálati autójából, ami az elsietett manőver közben nekiment a városháza kapujának, utána pedig elhajtott. Nagyon fontos lehetett neki, hogy eltűnjön, mert ilyet jóérzésű ember kizárólag végszükség esetén tesz az autójával még akkor is, ha nem ő vette és javíttatja.

Kósa Lajos titokban Pécsre látogatott, majd a Városháza kapujában meglátta Babos Attila és Kovács István független újságírókat, valamint az Együtt velem érkezett aktivistáit, ezért nem akart kiszállni a szolgálati autójából, ami így először nekiment a városháza kapujának, utána pedig elhajtott – írja élménybeszámolójában Berkecz Balázs.

Kósa teszi a dolgát, bujkál

Pedig csak azt akartuk megtudni, – folytatódik a történet leírása – hogy mivel segít a nemzeti együttműködés brókere Pécsnek. Ja, és hogy hol az 1300 milliárd.

Nagyon fontos lehetett Kósa Lajosnak, hogy eltűnjön, mert ilyet jóérzésű ember kizárólag végszükség esetén tesz az autójával még akkor is, ha nem ő vette és javíttatja.

Itt a videó az esetről:

És a kocsizúzós rész COUB-ban kiemelve:

És itt a nagy hír, amit a független sajtóval nem, csak a Fidesz által ellopott pénzen tartott lakájmédiával akartak megosztani:

Kósa Lajos szerint a következő 30-50 évben Pécset a Kárpát-medence délnyugati részének urbanizációs központjává kell fejleszteni.

Vagyis, ha a Fidesz marad április 8 után, akkor a mai húszéves pécsiek 50 vagy 70 évesek lesznek, mielőtt Pécs urbanizációs központ lesz, jelentsen is ez a bullshitnek hangzó urbanizációs központ bármit. Nagyon kellett ezért autót törve menekülni a brókerként is felsült kupaklajoséknak…- fejezi be tudósítását Berkecz Balázs.

Kósa Lajos Pécsen is a sárga földig lealázta magát

Kósa a háztetőn – Ha én Kósa lennék, jaga diga diga dom….

Havas Henrik: Már hogyan lehetne Kósa Lajos hülye?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük