Ez a nap
Kósa Lajos is érinthetetlen
Nem hajlandó nyomozni az ügyészség Kósa Lajos tárca nélküli miniszter felesége gyanúsan alacsony áron vett cége körül. A Polt Péter vezette Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) elutasította ugyanis Hadházy Ákos (LMP) az ügyben hivatali vesztegetés gyanújával tett feljelentését.
Korrupciógyanús eljárás
Kósa Lajos felesége tavaly májusban feltűnően alacsony áron, mindössze 6 millió forintért vette meg a Tócó-Pece Kft.-t, úgy, hogy közben a cég eszközállománya korábban még 140 millió forintra rúgott. Kósa ezt azzal magyarázta lapunknak, hogy a cég az eladás előtt hirtelen eladósodott, ám erről azóta sem mutatott be semmiféle bizonyítékot a miniszter.
Ami korrupciógyanússá tette az eljárást az az, hogy a céget Kósa régi fegyvertársa, az iskolaszövetkezeti szektor egyik fő lobbistája, Fiák István ügyvéd adta el Kósa feleségének, úgy, hogy mind az ügylet előtt, mind utána Kósa jó pár – Fiák és üzleti köre számára fontos – törvényt kezdeményezett. Így a volt debreceni polgármester éppen a Tócó-Pece tulajdonosváltása után nem sokkal nyújtotta be a diákszövetkezetek mintájára induló nyugdíjas szövetkezetekről szóló törvényt.
Hadházynak nyomozni kellett volna?
Az ügyészség nyomozást elutasító levele szerint azonban mindez önmagában még nem bűncselekmény, így „nyomozás elrendelésére sincs törvényes alap”. Más szóval a Polt vezette ügyészség lényegében azt várná el a feljelentő Hadházytól, hogy az LMP-s képviselő saját szakállára nyomozzon az ügyben, szerezzen büntetőjogilag értékelhető bizonyítékot és a közpénzen fizetett ügyészség csak ez után lenne hajlandó érdemben foglalkozni az üggyel.
A Polt-féle szervezet eddigi működését nézve, az is kérdés, hogy mit tekint az ügyészség ilyen bizonyítéknak? Korábban a trafikcsalásnál Hadházy Ákos hangfelvételt is készített arról, ahogy a szekszárdi fideszesek a híveiknek osztogatták a trafikokat, ám az ügyészség akkori – sokadik – nyomozást elutasító levele szerint önmagában a hangfelvételből és a trafikpályázat kimeneteléből sem következett, hogy a szekszárdi fideszes képviselők ténylegesen visszaéltek volna a befolyásukkal.
Az ügyészség levele ezúttal is leszögezi: döntésükkel szemben panasznak nincs helye.
(Forrás: Népszava)
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó
- Váratlan gyomros a Magyar Energiaital Szövetségnek
Tamás Péter Farkas
2018.02.18 17:49 at 17:49
Nem csak Ő, mint mindannyian azok.. FELSŐBBRENDŰEK és érintetlenek.