Connect with us

Ez a nap

Kósáék megint megvédik tőlünk a pénzt!

Kósa
Megosztás

Mindenki emlékszik még arra, mit jelent a Fidesz szótárában 2010-óta a megvédjük szó. Kezdődött azzal, hogy megvédték a magánnyugdíjpénztárban összegyűjtött előtakarékosságunkat és ettől kezdve nem volt megállás. A „megvédené” nekik nem mást jelent, mint lenyúlni. Erre mit mond Kósa szombat reggel a királyi rádióban?

Merre van az előre?

A családtámogatási rendszer bővülése és újabb gazdaságvédelmi program várható az Országgyűlés őszi ülésszakában

– jelentette ki a Fidesz alelnöke, egyben önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke.

Kósa Lajos azt mondta: kétségtelen, hogy az önkormányzati választásokon az ország legnagyobb részén a Fidesz több voksot kapott, mint korábban, de az ellenzék is. Ebben az értelemben nem a botrányok döntötték el a választásokat, sokkal inkább az a helyzet, hogy az ellenzéki pártok stratégiáját elfogadták a saját szavazóik – tette hozzá.

A Fidesz így is győzött a választásokon, de az ellenzék komoly részsikereket tudott elérni

– hangoztatta Kósa Lajos. Lassan kezdenek Kósáék vallani az igazságról, mi történt?

Legyünk végre mát többen!

Közölte, hogy az őszi ülésszakban tovább bővítenék a családtámogatási rendszert, mert céljuk, hogy a magyar népesség növekedési pályára álljon. A csökkenés üteme már mérséklődött, de a Fidesz szeretné, ha a lakosságszám enyhén gyarapodna. Kósa Lajos azt mondta, hogy ez elérhető a családpolitikai eszközök bővítésével. A magyar családok jövőbeli kilátásait jelentősen javítják ezek az intézkedések, ezért

„jó néhány ilyen javaslatunk lesz”.

A páternoszter a németekkel lefelé, velünk felfelé?

Közölte: másrészt azt látják, hogy az európai – főleg a német – gazdaság huzamosabb ideje kedvezőtlen, aggasztó adatokat mutat, ezért Magyarországnak újabb gazdaságvédelmi programot kell kidolgoznia és életbe léptetnie, hogy fenn tudja tartani a növekedés ütemét. Hozzáfűzte, hogy az ilyen programok eddig sikeresek voltak, hiszen a magyar gazdaság tudott bővülni, emelkedett a bérszínvonal és javult a foglalkoztatottság.
Az őszi ülésszakban ez lesz a két fő irány. Ebben

„semmi meglepő nincs, mert eddig is ezt csináltuk, és mindig is erről beszéltünk a kampányban”.

Kitért arra: már ősszel látható lesz, hogy „mire lehet számítani” azoknál az önkormányzatoknál, amelyeket az ellenzék nyert meg

Úgy vélekedett: nehéz értelmezni, hogy az ellenzékiek miről beszéltek a választási kampányban.

Például mi változik akkor, ha Budapesten Karácsony Gergely főpolgármester kihirdeti a klímavészhelyzetet?

– tette fel a kérdést. Korlátozza az autóforgalmat? Bevezeti a dugódíjat? Vagy semmi sem fog változni? Hasonlóan nem értelmezhető szerinte egyebek mellett az sem, hogy Karácsony Gergely alkotmányt ír majd a fővárosnak.

A Fidesz alelnöke nekifeszült ismét az Európai ügyészségnek is

A Fidesz alelnöke kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: „szerintünk rossz pálya”, hogy a magyar kormány biztosjelöltjei közül „mazsolázzon az Európai Unió általunk nem egészen definiálható erőköre”. Trócsányi László korábbi jelöltet felkészültnek, nemzetközi tapasztalattal és szakmai tekintéllyel rendelkezőnek nevezte.”Ebbe nem is tudtak belekötni, hanem mondvacsinált összeférhetetlenségi okokra hivatkoztak” – jelentette ki.
Megjegyezte, hogy az európai ügyészség élére kinevezendő román elnöknő ellen a saját hazájában több tucat bűnügyi vizsgálat folyik, és az már kiderült, hogy súlyosan visszaélt a befolyásával. Az ő esetében mégsem merültek fel összeférhetetlenségi aggályok – tette hozzá Kósa Lajos.

A magyar kormány Trócsányi László után Várhelyi Olivért jelölte biztosnak, aki kitűnően ismeri a brüsszeli viszonyokat, megbízhatóan képviseli a magyar érdekeket – hangoztatta Kósa Lajos, hozzátéve: az ő alkalmassága sem kifogásolható,

„várjuk, hogy (…) mi fog történni (…) nem illik kívülről beleavatkozni abba, hogy a magyar kormány kit jelöl biztosnak.”

Az azért elég különös, hogy éppen annak a kormánypártnak az egyik vezetője beszél illemről, amelyik egy bizonyos Nikola Gruevski nevű bukott macedon miniszterelnököt, lopott ki a hazájából.  A magyar kormány vélhető jóváhagyásával végrehajtott akció meghiúsította  ellen a bírósági eljárást, és nem politikai, hanem köztörvényes bűncselekmények okán.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük