Sorting by

×

Kisnyugdíjasunk orvosokról, nővérekről, emberségről – Köszönöm, hogy kaptam még egy kis időt élni!

Tombol a járvány, és az ember észreveszi, valami nagyon nem stimmel. De ez nem Covid. Kiújult a rák? Telefon mosolygós szemű orvosomnak, aki azonnal látni szeretne. Mosolyogva vár, körülötte medikusok. Tanít angolul, és közben vizsgál. Mikor rátapint arra, amit én is észrevettem, már nem nevet a szeme. Csak annyit kérdezek, hogy egyre gondolunk, de ő már intézkedik is.

Telefonok, ki sem enged már, küld tovább a protokoll szerint, ahova csak kell

Rejtély hogyan, de van minden: CT, biopszia, légzésfunkció, kardiológus, stb. Megszervezi. Bár maszk takarja látom, fáradt. Ő is és a nővérek is. De mindenki fut, teszi a dolgát, meg nem állnak. A nővérek még arra is figyelnek, hogy aki sokáig kell, hogy várjon, megkínálják egy kis vízzel. Nem tudom, hogy csinálja, de ellát egy csomó ambuláns beteget, majd rohan át a szomszéd klinikára műteni és vissza, de közben intézi az én ügyeimet is.

Közben engem tologatnak a vizsgálatokra, Egy betegszállító van csak, a másikat baleset érte, ő most kiesik a munkából, így marad erre az egyre az egész klinika minden mozgásképtelen betegének szállítása. De ő is kedves, figyelmes.

Telnek a napok, beigazolódik a gyanúnk. Igen kiújult a rák

Műteni kell. Vért varázsolnak belőlem, nem adom könnyen, de muszáj. Minden vizsgálatot megismételnek, amit egy nagy műtét előtt kell. Jön “csoda-doktor” úr is, megnéz, majd mondja, sok munkája lesz velem neki és a teamnek is. Új, bűbájos aneszteziológus hölgyhöz kerülők. Elmeséli, hogy nem vagyok könnyen altatható, -tudom, de nem keserítem- nevetve megbeszéljük, amint lesz hely az intenzíven, azonnal műtenek. Megkapom a műtéti leírást, hogy őszinte legyek, nem erre számítottam, de még dolgom van itt, úgy érzem, tehát aláírom.

A klinikán mindenkinek – és ezt tessék szó szerint venni – van egy kedves mosolya, egy simogatása és pár nyugtató szava. És nem csak hozzám. Mindezt úgy, hogy rengeteg a beteg, nem mindegyik türelmes, ők viszont végtelenül azok velünk, betegekkel.

Megszervezem életem első saját magam részére kért véradását

Hála és köszönet a véradóknak is. Rekord mennyiségű vért adtak le a nevemre, a tizedére sem lesz szükségem, de annál inkább másoknak. Ez megnyugtat, és boldoggá tesz. Műtét előtt még átbeszélünk mindent, docens úr és mosolygós szemű doktor úr minden szava nyugtató, bár én nem vagyok ideges. Valami földöntúli nyugalom van bennem. Kutyusom biztonságban és ennyi számomra elég a nyugalomhoz.

Tudom, mi vár rám, értem is az orvosi latint, átnéztem minden leletet, de tudom azt is, hogy nagyon fognak vigyázni rám, ők os és a nővérek is.

Eljött a műtét. Csinos műtős fiúk jönnek értem, akik emlékeznek rám. Nem csoda, ötödik műtétem lesz. A műtőben a zsilipnél aranyos aneszteziológus szakasszisztens vár. Őt még nem ismerem. Bemutatkozik, egyből belopja magát a szívembe. Míg készülünk, hogy jobb kedvet csináljak a műtőben, előadom kérésemet.

Altatás előtt mesét kérek, mert “csak úgy” nem alszom el, ezt ugye meg lehet érteni. S megkapom. Mielőtt belém nyomják a 180 ml akármit, már megy is, hogy “egyszer volt , hol nem volt ” Azt hiszem itt aludtam el.

De még tiszta tudattal kérek egy kis szépészeti beavatkozást is mosolygós szemű doktor “bácsimtól”. Matyó vagy kalocsai hímzésű varrást kérek. Ő nevetve válaszol, csak matyót tud.

Megsúgom mindenkinek, pelenka öltés lett a vége, de az mesteri!

Ébredésem más, mint az eddigiek, sárga “f” betűk úsznak a szemem előtt, de már tiszta a tudatom, tudom, túl vagyok a műtéten. Felettem megy a monitor, orromba az oxigén. Élek! S láss csodát kaptam, egy szívecskét a branül mellé, az aneszteziológusok kedvessége. Eltettem emlékbe.

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, amit a műtőben tettek azért, hogy én most itt írhatok. Köszönöm szépen az ambulancián, az osztályon minden nővérkének azt a sok fáradtságot, amit nem csak értem, de valamennyi betegért tettek és tesznek nap, mint nap. Köszönöm az orvosaimnak a gondos ápolást, mert még a kötözéshez is ők toltak ki, nehogy megerőltessem magam. Külön gratulálok a volt rezidens doktornőnek, mert mostanra letette a szakvizsgát.

Ők naponta műtenek, ellátják az ambuláns betegeket, ha a szükség úgy hozza, mennek át másik kórházakba! Ez napi gyakorlat. Amíg bent feküdtem, volt olyan nap, hogy 21 műtétjük volt!

Tessék mondani, meddig lehet ezeket a hivatásukat magas szinten teljesítő orvosokat és nővéreket, asszisztenseket terhelni?

Nem tudom, mikor pihennek, mert közben 24 órás ügyeletet is adnak.

Kedves betegtársam!

Mielőtt szidod a magyar egészségügyet, gondold végig, mit adnak erejükön felül neked orvosaink és ápolóink! Segítsétek a munkájukat, ha mással nem, egy mosollyal, egy köszönömmel. Én szívből köszönöm a SOTE orr-fül-gégészeti és fej, nyaksebészeti klinika minden dolgozójának a munkáját!

Köszönöm, hogy kaptam még egy kis időt élni.

(A fotó illusztráció)

Forrás

Kapcsolódó

 

Köszönöm, hogy kaptam még egy kis időt élni! - Kisnyugdíjasunk: kiújult a rák.....

átver
A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.