Connect with us

Gépnarancs

Köteles Kövér nemzethalált vizionál

Kövér László házelnök
Megosztás

Hirtelen meglehetősen sok stadionunk lett, amelyekről a történelem során – például Chilében – többször bebizonyosodott, hogy igazi multifunkcionális építmények lehetnek. Azt is tudjuk, hogy a koncentrációs táborok lakói – már a náciknál is – először a politikai ellenfelek, az ellenzék köreiből kerültek ki. Amelyet hamarosan követett a rasszista indíttatású táborhasználat. Ugyanakkor éppen a közelmúltban derült fény a Kövér – csapat erőteljes fegyverkezésére. Ennek alapján, nyugodtan egy belső, közvetlen vezéri irányítás alatt álló elitcsapatot is érthet, aki akar. 

A szélkakas aktuális irányvonala

A lakossági fórumok a választás pártoknak hálás helyszínei lehetnek. A Fidesz is így lehet ezzel, és igazán nem lehet felróni, hogy ilyen rendezvényeket tartanak. Ami azért is hasznos, mert legalább első kézből lehet megtudni az éppen aktuális politikai irányvonalat. Ez a Fideszt illetően mindenkinek hasznos. Mint egy olyan párt esetében, amelyik a szélkakashoz csak azért nem hasonlítható, mert a sok forgolódástól.már rég elrepült volna.

A Fidesz ugyanis egy olyan politikai entitás esetében, amelyik az egykori KISZ-, és MSZMP-funkcionáriusokat sem csak nyomokban tartalmazó, baloldalhoz közeli liberális irányból jutott el a decibelkeresztény konzervativizmusig. Ráadásul úgy, hogy a hangadók szinte ugyanazok maradtak. Ezért igazán jó tudni, hogy most éppen hova is beszélnek. Kövér, a fegyverkező házmester, egy keszthelyi fórumon mesélt az MTI tudósítása szerint. Kövér a Fidesz-KDNP pártszövetség vezető erejére hivatkozott. A KDNP ilyen beállítása legalább lerögzíti azt, amit eddig is tudtunk. A KDNP valójában csak jogilag önálló párt. Mert már egy lakossági fórumon is egy fideszes politikus nyilatkozik a nevükben. Az MTI tudósítása ugyanis nem látszik kiemelni, hogy bárki KDNP-s politikus felszólalt volna. De valójában nem is ez a lényeg.

Képzavaros lózungok

Valójában talán az egészben sem volt semmi lényegi. Mert az említett hírforrás alapján, a ház elnöke látszólag ugyanazokból a képzavaros lózungokból tartott bemutatót, amelyeket már unalomig ismerhetünk. A retorikai fokozás – miszerint már nemzethalált vizionál az ellenzék győzelmének az esetére – azonban árulkodó. Még akkor is, ha szinte elbújik a rizsában. Eszerint a fordulat szerint „arról döntenek majd az emberek április 8-án, hogy Magyarország magyar ország maradjon-e”. Ami jól illeszkedik ahhoz a politikai előkészítéshez, amelyet a Fidesz és annak klerikális szócsöve már egy ideje folytat.

Nevezetesen ahhoz, hogy mindazok, akik ellenzékben vannak, nem is magyarok. Így most már eljutottak oda, hogy mindazok, akik nem szavaznak a Fideszre, tulajdonképpen hazaárulók. Ez a fordulat tulajdonképpen Kövér korábbi szerepléseivel is koherensnek tekinthető. Mármint, ha emlékszünk még a „köteles beszédre”. De a miniszterelnökével szintén. Ő nem is olyan régen adta tanújelét személyes rasszizmusának Miskolcon. Inkább összefüggéseiben lehet szembántó, érzékenyebbeknek akár rémisztő is a folyamat.

Hirtelen meglehetősen sok stadionunk lett, amelyekről a történelem során – például Chilében – többször bebizonyosodott, hogy igazi multifunkcionális építmények lehetnek. Azt is tudjuk, hogy a koncentrációs táborok lakói – már a náciknál is – először a politikai ellenfelek, az ellenzék köreiből kerültek ki. Amelyet hamarosan követett a rasszista indíttatású táborhasználat. Ugyanakkor éppen a közelmúltban derült fény a Kövér-csapat már említett erőteljes fegyverkezésére. Ennek alapján, nyugodtan egy belső, közvetlen vezéri irányítás alatt álló elitcsapatot is érthet, aki akar. Az, hogy Orbán új rezidenciája egy külön irányítási-, illetve védelmi terv része lehet, már négy éve felmerült. Ahonnan kiüzenhetik, hogy aznap éppen ki a magyar. Még akkor is, ha ennek eldöntésére aligha egy-egy személy, hatalmi vazallus lenne felkenve. Amennyiben valóban erről, és nem az ellenségnek bélyegzés eszközeként kijátszott nacionalista megvezetésről lenne szó.

Kinevezéses magyarság?

Márpedig a morzsák alapján arról is szó lehet. És ha szó lehet, akkor Kövér félmondatos megjegyzése nyomán lehet, hogy a választás arról fog szólni, hogy lesz-e még választás? Olyan, ahol nem flaszterből lesznek a szavazócédulák, és a házfalakról sem fog csorogni semmi vöröslő. Egy kinevezéses magyarsággal operáló, magánhadsereget fenntartó diktátor megbuktatása alkalmából.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük