Connect with us

Bulvár

Kovács kormányszóvivő Ilkája és Nílája is túlélők után kutat Törökországban

Megosztás

A magyar mentőcsapat indulásáról a Magyar Távirati Iroda is adott ki tájékoztatást és a hozzájuk tartozó képeket is, de az csak a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár Twitter-oldaláról derült ki, hogy családilag is érintett, hiszen a reformátusok kutató- és mentőcsapatát erősíti Kovács Zoltán lánya, Ilka és kutyája, Níla.

Megosztás

A magyar mentőcsapat indulásáról a Magyar Távirati Iroda is adott ki tájékoztatást és a hozzájuk tartozó képeket is, de az csak a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár Twitter-oldaláról derült ki, hogy családilag is érintett, hiszen a reformátusok kutató- és mentőcsapatát erősíti Kovács Zoltán lánya, Ilka és kutyája, Níla.

A 7,8-as erősségű, Törökországot és Szíriát sújtó hétfői földrengés után szinte azonnal több magyar mentőcsapat is a helyszínre indult, hogy segítsen a túlélők utáni kutatásban. A katasztrófavédelem Hunor mentőcsapata kedd reggel 55 szakemberrel és két kutyával kezdte meg a munkákat, ők már 12 túlélőt emeltek ki a romok alól. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig azt közölte, hogy

eddig 16 ember köszönheti az életét, a túlélését a magyar mentőalakulatoknak.

Kedd dél óta vesz részt a mentésben a Baptista Szeretetszolgálat és a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat

Az Életjel mentőcsoport kedd éjjel, a terrorelhárítás egysége szerda hajnalban csatlakozott, és már a Magyar Református Szeretetszolgálat csapata is úton van a földrengés által a leginkább sújtott térségbe. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a személyes tweethez annyit írt:

reméli, ők is hozzájárulhatnak a földrengés után nyújtott segítséghez. A reformátusok héttagú csapata Níla mellett több, nemzetközi minősítésű keresőkutyával indult útnak Törökországba Budapestről.

A tragédia áldozatainak javára adománygyűjtést is hirdet a szeretetszolgálat,

melynek bevételét átmeneti szállások és ellátás biztosítására fordítják a mindenüket elvesztett embereknek.

Adakozni bankkártyával az adomany.jobbadni.hu oldalon, átutalással a Magyar Református Szeretetszolgálat CIB banknál vezetett 10702019-85008898-51100005 számlaszámon lehet, a közleményben az „Adomány-Földrengés” feltüntetésével. Továbbá a 1358-as adományvonal felhívásával 500 forinttal támogathatók a bajbajutottak.

Szerző