Connect with us

Kerítésen innen

Kovács Zoltán piros betűs szociális érzéke

kovacs
Megosztás

Alig néhány napja, hogy a kormánymédia egyik jeles tagja  a Coca Cola hirdetés kapcsán beszállt a fogyatékkal élők gyalázásába, mondván, nem akarunk kerekesszékesekről készült képeket nézni – baromságot nem idézünk szó szerint, csak úgy átabotában.

A kormány kussolt

Amikor sajtója a botrányt keverte, a felbujtó kormány természetesen kussolt. Ők most éppen azt próbálgatják, hogy a menekültek után melyik társadalmi csoport – a melegek, a „nyomorékok”, vagy ki a szösz – lenne a legalkalmasabb az ellenségszerep betöltésére, mert anélkül bizony egy tapodtat se tudnak menni.

De óh jaj, nagy a baj, itt ez az augusztus 20., ez az országünnep, ilyenkor mégsem lenne célszerű gyűlölködni, úgyhogy tűzszünet. Mit tűzszünet, bolsi simogatás, a próbarugdosást ráérünk majd augusztus 21-én folytatni, az már egyébként is munkanap, úgyhogy dolgozhatunk a cuccoson tovább, mintha ez a kis tűzijátékos zászlófelvonásos intermezzo meg sem történt volna.

Miből gondolom mindezt?

Az egyik legvérmesebb „kormányőr”, Kovács Zoltán nemzetközi levelező- és vadászlap főszerkesztő, valamint a nemlétező Vadászati Világkiállítás fő-fője a következő bejegyzést tette ki közösségi oldalára:

„Idén is gondolunk a fogyatékossággal élő honfitársainkra az idei ünnepen. Augusztus 20-án már reggel 7 órától alacsonypadlós buszok közlekednek 30 percenként a Nyugati tér és a Kossuth Lajos tér között. Az esti tűzijátékot is a Kossuth téren – az Andrássy Gyula-lovasszobor és a Parlament közötti területen – tekinthetik meg a fogyatékossággal élők.”

Jaj csak a kormánysajtó illetékes tollforgatói meg ne tudják, hogy már a saját és imádott kormányuk is szembe megy velük! Na nem azért, mert kiábrándulnának, elhagynák elveiket, á dehogy, csak alighanem komoly „katarzist okozna lelki habitusukban” az, hogy a kormány tesz rájuk és néhány ellopott, megcsalt mosolyért beáldozza mindazt -nem először- amit tegnap még tollba mondott nekik.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük