Connect with us

Kerítésen innen

Kovács Zoltán végre bavallotta….

kovacs
Megosztás

Kovács Zoltán valamilyen különös okból szívesebben nyilatkozik a külföldi sajtónak, mint a hazainak. A lényeges, megszondázásra kiírt témákat így közli a nagy nyilvánossággal. Így tudhattuk meg azt is, hogy mi a civilekkel az alapvető bajuk.

Kibújt a szög

Kovács szóvivő a Financial Times-nak nyilatkozott arról, hogy miért pécézték ki Soros Györgyöt és a civil szervezeteket:

 „Mr Soros azt hiszi, hogy a civil társadalom feladata, hogy ellenőrizze a végrehajtó hatalmat”, (…)  miközben a választott képviselők politizálhatnak legitim módon”.

Kibújt a szög a zsákból! Az a gond, hogy nem tehetnek meg akármit, ami egyik, vagy másik „agybannagy” kollégájuknak eszébe jut, mert a gonosz civilek mindenbe belekötnek holmi törvényesség nevében.

Vágó István találó Facebook-bejegyzése szerint elképzelhető, hogy ez még csak a kezdet, mert:

Ezen az alapon fogják kinyírni az ellenzéki sajtót is. „Negyedik hatalmi ágként” ugyanis évszázadok óta az a sajtó dolga, hogy ellenőrizze a végrehajtó hatalmat. Pedig a sajtómunkások se választott képviselők.
Egyszóval az ideológia már megvan. Végrehajtás a választások után?

A bejegyzés alatti kommentekből:

„A demokrácia. népuralom, egyenjogúság; az a politikai rendszer, melyben a népé a hatalom. A politikusok pedig a nép megbízásából intézik az ország ügyeit, esküjüknek megfelelően, ám, ha ezek a politikusok más célokra használják a néptől kapott hatalmat, akkor igenis joga van bármelyik állampolgárnak szót emelni ez ellen minden fórumon. Ezek a civilek, akik ezt meg szokták tenni a sajtón kívül. Amiről ez az öntelt féreg beszél az a diktatúra, aki nem engedi beleszólni áldozatait, hogy milyen halálnemet szán neki. A Fidesz a folytatjuk, vagyis a nép további elnyomorítását tűzte zászlajára, amiből mi állampolgárok nem kérünk. Ezért ez a kommunikációs gazember a hatalommal együtt húzzon el a picsába a lenéző, lekezelő stílusával.”

„Ezek tényleg azt hiszik, megszabhatják, kik lehetnek a közélet szereplői; azt hiszik, erre kaptak mandátumot..?
Persze, marhaságot kérdezek, ami a hitet illeti: ezek csak azt hiszik, amit meg tudnak számolni.”

A riportra visszatérve: Kovács Zoltán azt a jól bevált toposzt is elsütötte, hogy Soros Györgyöt, a civil szervezeteket és a jogvédő csoportokat soha senki sem választotta meg. Ezért rossznak tartja, hogy mégis meg akarják határozni, milyen legyen a politika. Arról nem beszélt, hogy ők sem kaptak felhatalmazást azokra a törvénytelenségekre, amikkel nap, mint nap szembesülünk, hiszen csupán annyi volt a programjukban, hogy „folytatjuk”. Az is igaz, hogy akik erre bizalmat szavaztak nekik, azok nagyban felelősek a ma történéseiért.

A cikkben megszólal Soros György is, aki úgy gondolja, ahogy azt a Város Kurír is megírta, hogy az ellen zajló támadások kiindulópontja: Oroszország. Szerinte Putyin azért nem kedveli őt, mert korábban támogatta Miheil Szaakasvili grúz miniszterelnököt.

(forrás: 444.hu)

Kovács Zoltán Bajnaira verné a Tiborcz balhét

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. aki hallotta beszélni Tímeát

    2018.01.15 14:29 at 14:29

    Ami érdekes, itt épp az ellenzéknek kell elhúznia a p… ahogy a cikkben fogalmaztak, mert az emberek többsége azzal bízta meg a jelenlegi kormányt, amit éppen végeznek, a magyar gazdaság erősítésére, amitől minden lehetőségünk egyre inkább megnyílik az emberek számára.
    Ezt viszont minden igazolja, ahogy működik!

    A hitelminősítők is egyre feljebb minősítik az elért gazdasági eredményeket az adósság és a nemzeti vagyon növekedésének arányában.

    A jövedelmek is folyamatosan növekednek.
    A nyugdíjak 2010 elejétől már 37%-ot emelkedtek, aminek nagyobb része az infláció követő emelés volt.

    Ezen felül éves viszonylatban, kicsivel több mint egy havi nyugdíj jutott érték növelő emelésként, de ezt csak a 2010 előtti időszakban nevezték így. Az a bizonyos „egy havi plusz nyugdíj megfelel havi 8.4% emelésnek! Vagyis emelés van, ami értékében magasabb, mint a régi úgynevezett „egy havi”, de most éves nyugdíj emelés a neve, ami az infláció követő nyugdíj emeléshez kapcsolódik
    Ebből 2015-re már összejött az egy havi, infláción felüli többlet emelés.

    https://www.napi.hu/redirectedbyprint/titleunknown.593346.html

    Van egy jó hírem, lesz kormányváltás!
    A harmadik Orbán kormányt váltja a negyedik… https://uploads.disquscdn.com/images/eaf7fda3b267d5d764913613319e775195f751094c80a3382f2607a93c5fcb8a.jpg https://uploads.disquscdn.com/images/e88f7c0d67a7654eaad86fffa5026bd00dacbc36cff9e143c45bb064d68b2b99.jpg

  2. Leslie

    2018.01.15 17:36 at 17:36

    A cikkből idézve:
    „(…) miközben a választott képviselők politizálhatnak legitim módon”.

    -Persze, hogy csak azok, …
    és Kovács Z. meséje után, mára:
    Kitiltották Szél Bernadettet a Nemzetbiztonsági bizottság üléseiről

    Pedig, ha jól dereng, Ő egy megválasztott képviselő! Akkor most, hogy is van ez Sztrovacsekkém?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük