Connect with us

Kerítésen innen

Kövér László vastagon fogó pennája újra akcióban! – A „célpárt” ezúttal a DK

Megosztás

Kövér László házelnök cerkája újra vastagon fog, egyelőre a „bünti” pontos összegét még nem lehet tudni, de azt igen, hogy a Demokratikus Koalíció képviselőinek levelet hozott a posta, amiben tudatta, hogy berágott és ennek anyagi következményei vannak.

Kálmán Olga kitette….

A DK-s képviselőnő vasárnap Facebook-oldalán számolt be arról, hogy Kövér László, az országgyűlés elnöke leveléről, amit mellékelt a bejegyzéséhez.

 

„Egyenként bünteti végig Kövér László a DK képviselőit!

Tanulságos levelet kaptam a minap Kövér Lászlótól. A Fidesz házelnöke arról tájékoztatott, hogy csökkenteni fogja a képviselői tiszteletdíjamat, amiért több szavazáson nem vettem részt.

Hamar kiderült, hogy e szép gesztus nemcsak nekem szól, ilyen levelet kaptak a DK-s képviselőtársaim is.

Természetesen az alakuló ülésről és azokról a szavazásokról van szó, amelyekről a politikai véleménynyilvánítás keretében kivonultunk. Ők azt szerették volna, hogy ott üljünk, bólogassunk, szavazzunk és tegyünk úgy, mintha ez is csak egy normális hétköznap lenne egy normális parlamenti demokráciában. Mi nem tettük meg ezt a szívességet, mert tartjuk magunkat ahhoz, amit a képviselői mandátumunk felvételekor mondtunk: ahol lehet, gyengíteni kell ezt a hatalmat, de legitimálni soha nem szabad. Mert ez egy törvénytelen kormány, amely megszállta Magyarországot, felszámolta a köztársaságot és tönkretette a hazát.

Ez, a DK politikai véleménye nem tetszett Kövér Lászlónak, ezért saját kezűleg igazolta, hogy minden úgy van, ahogy mondjuk: 30 éves parlamenti gyakorlatot felrúgva, a távolmaradásunkról szóló frakcióvezetői igazolás ellenére büntetett meg mindannyiunkat.

Mi továbbra is tartjuk magunkat ahhoz, hogy nem fogjuk megszavazni a törvénytelen miniszterelnököt, a törvénytelen minisztereket a törvénytelen államtitkáraikkal együtt.

Ha ez az ára, akkor ez az ára.”

-írta a képviselőnő.

Kövér eddig sem fogta vissza magát….

A felsorolásból nem a trehányság okán hiányoznak a kormánypárti képviselők pénzbüntetései, egyszerűen azért van ez így, mert erre nem találtunk példát. Aki tud ilyenről, kérjük ossza meg velünk!

Kapcsolódó

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Hadházy Ákos a parlamenti látszatvitákról (is) - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük