Connect with us

Ez a nap

Kövér meghirdette: a takarítás világnapján szentmisét tartanak a Hősök terén

euchalistika
Megosztás

1992-ben az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) szeptember 20-ra meghirdette a Takarítási Világnapot, amelynek célja a világméretű nagytakarítás. Jelszava: „Gondolkodj világméretekben és cselekedj otthon.” Na és az  Eucharisztikus Kongresszus?

Feltehetően véletlen egybeesés és biztosan semmi köze nincs egymáshoz, hogy az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust 2020. szeptember 13-20. között rendezik Budapesten. A nyitó misét szeptember 13-án, a Puskás Ferenc Stadionban mutatják be. A záró szentmisét szeptember 20-án, a Hősök terén celebráljál.

„Minden forrásom belőled fakad”

A kereszténység a magyarság számára a Kárpát-medencében államalkotó és nemzetmegtartó erő több mint ezer éve – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeit megtekintő bíborosoknak és a püspöki konferenciák képviselőinek.

A házelnök a Parlamentben tartott rendezvényen a magyarság elmúlt ezer éves történelme lényegének mondta, hogy az állam és a nemzet mindig együtt fejlődött vagy hanyatlott, remélt vagy aggódott a keresztény világgal és gondolattal. Kövér László a kongresszus jelszavát idézve, „Minden forrásom belőled fakad”, azt hangoztatta: a magyarok számára lelkileg és történelmileg is olyan forrást jelent a kereszténység, amiből mindenük fakad.

„Kereszténység védőbástyája”

Emlékeztetett arra, hogy a Kárpát-medencei honfoglalást Szent István király teljesítette be a keresztény magyar állam megalapításával. Felidézte azt is, hogy a magyar állam érdemelte ki XII. Gergely pápától „a kereszténység védőbástyája” elismerő megnevezést, és áldozta fel magát a korabeli keresztény Európa védelmében.

Elmondta, hogy

a múlt században háromszor támadta és ejtette foglyul a magyar államot keresztényellenes hatalom: a tanácsköztársaság idején, 1944. március 19-én a megszálló náci Németország és magyar kollaboránsaik, majd a második világháború végén bekövetkezett szovjet megszálláskor. E véres korszakok máig ható tragédiát jelentenek történelmünkben

Kövér László arra is felhívta az egyházi vezetők figyelmét, hogy a 2011-ben elfogadott alaptörvény ugyanazon szavakkal kezdődik, mint a himnusz:

Isten, áldd meg a magyart.

fotó: MTI

Legfőbb jogszabályunk nemcsak közjogi kerete, hanem keresztény értékrendi foglalata is a magyar állam újjáépítésének, amely az emberi méltóság talaján állva megerősíti a keresztény hitvallás és a nemzeti önazonosság vállalásának szabadságát. Megerősíti az élet védelmét, a családi, vallási és nemzeti kötelékeket, vagyis mindazon értékeinket, amelyeket

„istentelen és embertelen új ideológiák” és hatalmak meg akarnak semmisíteni…

Több mint ezer év történelmi tapasztalatán alapul azon meggyőződésünk,

hogy államunk és nemzetünk sorsközösségben létezik a kereszténységgel – hangoztatta Kövér László a mintegy hetven országból érkezett egyházi vezető előtt.

Kitért arra is, hogy a magyar állam 2010 óta több mint 2,3 milliárd eurónak megfelelő költségvetési pénzt fordított az egyházak támogatására, csaknem 100 millió eurót a Magyarország határain kívül élő, Kárpát-medencei magyar ajkú keresztény egyházi közösségek támogatására, amelyek révén – többek között – kevesebb mint egy évtized alatt 120 új templom épült, 2800 pedig megújult Magyarországon és a Kárpát-medencében.

Közölte, 2016 óta csaknem 30 millió eurót fordítottak a Hungary Helps program keretében a világ különböző pontjain üldözött, vagy veszélynek kitett keresztényeknek a szülőföldjükön való megsegítésére.

Kapcsolódó

Gábor György: A hónap legvérfagyasztóbb mondata Kövér László szájából zubogott elő

Ön erre szavazott? 5.200 millió közforintot – 650.-/kopf – ad a regnáló az új haverországnak, Ugandának – Kövér a minap járt arra és láss csodát…..

Tudta, hogy Ön Kövér házelnök szerint „rombolója nemzetének”, ha nem fidesz-szavazó?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük