Connect with us

Banánköztársaság

Kövér úr, ki is itt a jellemtelen?

Megosztás

Kövér László a Fidesz  elsöprő erejű győzelme után alig néhány nappal már ízelítőt adott abból, mi várhat az ellenzékre a  következő négy évben. Igen, továbbra sem érik be a legyőzésükkel, meg akarják semmisíteni őket! Különben mi indokolna egy olyan hangnemű interjút, amit Kövér László adott az Infostartnak?

Megosztás

Kövér László a Fidesz  elsöprő erejű győzelme után alig néhány nappal már ízelítőt adott abból, mi várhat az ellenzékre a  következő négy évben. Igen, továbbra sem érik be a legyőzésükkel, meg akarják semmisíteni őket! Különben mi indokolna egy olyan hangnemű interjút, amit Kövér László adott az Infostartnak?

Kövér László, a  jellembajnok

A Fidesz örökös házelnöke interjúban jellemtelenséggel vádolta az ellenzéket mondván, a választás estéjén

„úgynevezett szövetségesei megalázó módon ott hagyták vergődni Márki-Zay Pétert a színpadon, a háttérben a családjával, mihelyt befejezte a beszédét, Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter nem átallotta frissiben rátolni a kudarc felelősségét”

A miniszterelnök-jelölt kiválasztásakor az ellenzék kényszerhelyzetben volt, hiszen

„a talaját és hitelét vesztő Karácsony Gergelyt kellett lecserélni, mivel ősszel már világos volt számukra, hogy sem neki, sem pedig Dobrev Klárának nincs sok esélye Orbán Viktorral szemben”.

A tényt -az ellenzéki pártvezetők árulását- nincs értelme tagadni

A kövéri értelmezés azonban felettébb önkényes, különösen amikor arról beszél, hogy az összefogás (?) pártjai miért cserélték le Karácsony Gergelyt az előválasztás hajrájában. Akárhogy is igyekszik a megszólaló kiforgatni, átrendezni a tényeket, az eset egy ország szeme láttára történt.  MZP és Karácsony egyszerűen meghekkelte a szavazás eredményét és itt nem az a kérdés, mire ment volna  az ellenzéki tábor Dobrev Klárával, mint miniszterelnök jelölttel, hanem, hogy a két politikus egy fontos demokratikus kezdeményezést taposott a sárba. Nem csoda tehát, hogy MZP szennyben fogant jelöltsége az első pillanattól kudarcra volt ítélve, hiszen ameddig a pártok csak félszívvel, tessék-lássék támogatták, a szavazók még úgy sem.

Két ebszarnak egy a bűze (régi magyar szólás)

Tehát az, hogy senki nem vállalja majd a jelölttel az elkerülhetetlen bukás következményeit, várható volt, ha figyelembe vesszük, hogy akik a végső pillanatban (is) cserbenhagyták MZP-t, akkor sem mozdultak -kényelemből, kenyérféltésből, ki tudja?- amikor még megakadályozhatták volna a hódmezővásárhelyi polgármester kampányban mutatott szélvész-szerű rombolását.

Ha már a jellemtelenségről beszélt Kövér úr, érdemes lett volna megemlíteni főnöke örömittas beszédét is a választás éjszakáján, vagy legalábbis azt a részét ahol az élet-halál harcot vívó szomszédos állam vezetőjébe rúgott bele.

Tette mindezt annak a hamis gondolatnak a jegyében, hogy azért tartjuk magunkat -mármint Ő- „távol a háborútól”, mert sok százezer magyar él Ukrajnában.

És sem ott a helyszínen, sem azóta a Fidesz környékéről senki sem kiáltott fel, hogy

„meztelen a király, itt valami nincs rendben ezzel a magyarázattal, mondjuk semmi!”

Hogy is látnának bármit a lózungokkal, hazug próféciákkal el- és megvakított tömegek?

Újra kérdezem tehát: Ki is itt a jellemtelen?

Az eredeti interjú itt!

Előzmény

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük