Connect with us

Budapesti hétköznapok

Közel 2 milla „büntit” fizetett a bliccelőkirály

bkk
Megosztás

Közzétette a tavalyi pótdíjbefizetési toplistát a Budapesti Közlekedési Központ (BKK): a csúcstartó az a bliccelő, aki csaknem kétmillió forintot fizetett be, azért lássuk be ez nem semmi!

Büntetés 48 alkalommal

A BKK csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a rekordert 48-szor pótdíjazták, és a befizetések elmulasztása miatt nyolc végrehajtási eljárás indult ellene.
Hangsúlyozták, hogy nemcsak a közlekedési társaságoknak, hanem az utasnak is az az érdeke, hogy minél előbb rendezve legyen a kiszabott pótdíj. Bár a 8 ezer vagy a 16 ezer forintos kezdeti összegek elsőre soknak tűnnek, ennek ellenére nem éri meg halogatni a befizetést.
Nem érdemes abban sem reménykedni, hogy a pótdíjtartozás elévül, ugyanis a BKK, ha kell, bíróságra viszi az ügyeket. Az eddigi pótdíjazási polgári pereket több mint 90 százalékában a BKK nyerte, ezekben az esetekben a pótdíj összegén kívül a per valamennyi költsége is a pótdíjazott utasra hárul.
A második helyezett a listán több mint 1,6 millió forintot, míg a harmadik több mint egymillió forintot fizetett be pótdíjakra.

Az érem másik oldala:

bliccelő

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük