Connect with us

Kerítésen innen

Megint megbukott a fővárosi közlekedésszervezés – füstölgés a dugóból

közlekedés,
Megosztás

A Dózsa György úton befuccsolni látszik az magát integrált közlekedésszervezés szervezés bajnokának kikiáltó, de valójában azt szétverő várospolitika. Újra hónapokig 30 perces dugókban állhatnak az alternatív metrópótló járatok utasai.

Dugóban füstölögve

Április 21-től közmű-építési munkálatok miatt több hónapra lezárártak  egy-egy sávot a Dózsa György út mindkét irányában, emiatt az egyébként is rendszeres torlódások tovább súlyosbodtak. Az első munkanapra többek között ezek jutottak: az elvileg óránként 3000 férőhelyet biztosító alternatív metrópótló járatok 20-30 perces dugókat állnak végig, a 20E járatot pedig soron kívül el is terelték a dugós útvonalról, így viszont nincs kapcsolata az M1-es metróval.

Király Dávid, a Republikon Intézet várospolitikai szakértője a Városi Kurír kérdésére elmondta:

„A városvezetés és a BKK a Dózsa György útnál is ugyanazt a módszert követi, mint a bel-budai építkezések során, amikor egyszerre zajlott a Széll Kálmán tér felújítása, a fonódó villamos építése és egy szakaszon még a nagykörúti villamost is lezárták. A cél akkor is az volt, hogy minden munka mielőbb fejeződjön be, függetlenül attól, hogy a párhuzamos munkavégzés milyen nehézséget okoz a környék közlekedésében.

A Dózsa György út esetében nehezíti a helyzetet, hogy a 3-as metró felújítását pénzügyi okokból az eredetileg tervezett közéspő és déli szakasz helyett a vonal északi részén kezdték meg. Ez a drasztikus módosítás még akkor is felrúgná a munkák eredeti ütemezését, ha lenne ilyen, de az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy nincs vagy csak alig.

Általában elmondható, hogy a fővárosi beruházások, karbantartások ad hoc jelleggel zajlanak, minden akkor, amikor épp sikerül valamire forrást találni. A főváros pénzügyi és szervezeti állapotát mutatja, hogy a munkák szervezése során nincs semmilyen ütemezés, még a közlekedéssel foglalkozó, egyaránt önkormányzati tulajdonú cégek sem tudják, mikor, hol, milyen munkát végez a másik.”

Mit szól ehhez a BKK?

Közleményben tudatta, hogy.

“a Kerepesi út felé haladó útpályáján ideiglenesen megszűnik a buszsáv […] az ott haladó közösségi közlekedési járatok – a 20E, a 30-as, a 30A, a 105-ös és a 230-as busz, valamint a 75-ös és a 79-es trolibusz – menetideje várhatóan megnövekedik.”

Ez azt jelenti, hogy nem számíthatunk semmi jóra, hónapokig nem várható változás, hiszen a cég nem is érzékeli a problémát olyan súlyosnak, hogy változtatnia kellene eredetileg átgondolatlan ötletén.

ellenére, hogy nem ez az első közműépítés miatti sávlezárás, a szétcincált intézményrendszer ismét leszerepelt – teljesen nyilvánvaló, hogy a Budapest Közút a közösségi közlekedésre való tekintet nélkül vezette be az új forgalomtechnikát, a BKK pedig képtelen volt érvényre vinni az utasok érdekeit, ha egyáltalán kiállt értük. Ráadásul minden jel szerint egyik cég sem volt képes érdemben fellépni a kivitelező túlzó igényei ellen – véli a Közlekedő Tömeg.

https://www.facebook.com/kozlekedotomeg/posts/1744302052331283

(fotók: Közlekedő Tömeg facebook oldal)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük