Connect with us

Kerítésen innen

Közlöny van róla! – A mozgóképszakmáért Rogán, a kisvasutakért és a közösségi bormarketingért Gulyás felel, Szijjártóé az űrkutatás… és más finomságok…..

Megosztás

A Magyar Közlönyben megjelent a kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló rendelet, amely szerint a kormányt Orbán Viktor képviseli, de egyedi ügyekben kijelölhet mást is a kormány képviseletére. Az Orbán Viktor által aláírt rendelet szerint Orbán Viktor határozza meg a kormány politikáját, irányítja végrehajtását. Általános szabály, hogy a miniszterek kötelesek együttműködni a kormány más tagjaival.

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Új tárcát kapott Lázár János. Építési és beruházási miniszterként ő felel

  • az állami beruházásokért,
  • az építésgazdaságért,
  • az építésügyi szabályozásért és építéshatósági ügyekért,
  • a településfejlesztésért és településrendezésért,
  • a településkép védelméért,
  • a területrendezésért.

A miniszter a területrendezésért való felelőssége keretében

  • előkészíti a területrendezésre és az ezzel kapcsolatos információs rendszerre vonatkozó jogszabályokat,
  • irányítja az állami főépítészi hatáskörben eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal területrendezési tevékenységét.
  • előkészíti a kulturális örökség, a régészeti örökség és a műemléki érték védelmére, a kulturális javakra vonatkozó jogszabályokat.
  • meghatározza a kulturális örökségvédelem kulturális javakkal kapcsolatos országos céljait, feladatait, követelményrendszerét,
  • gondoskodik a feladatkörébe tartozó kulturális örökségi értékek számbavételéről, nyilvántartásáról és az ehhez kapcsolódó tudományos feladatok ellátásáról,
  • a régészeti örökség számbavételéről, nyilvántartásáról, védendő területeinek meghatározásáról, védetté nyilvánításáról, védelméről, megőrzéséről.

A kultúráért felelős miniszterrel és a természetvédelemért felelős miniszterrel együttműködve

  • ellátja a világörökséggel kapcsolatos állami feladatokat,
  • közreműködik az örökségvédelmet érintő nemzeti szabványok kidolgozásában, a műemlékekkel összefüggő sajátos építési termékek beépítési feltételeinek meghatározásában.
  • ellátja a központi építészeti tervtanács műemléki tanácsadó testület működtetésével kapcsolatos feladatokat.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a kormány

  • nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért,
  • pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásért,
  • – a 148. § (1) bekezdés 5. pontja szerinti kivétellel – a nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért,
  • gazdaságfejlesztésért,
  • lakáspolitikáért,
  • versenyképesség gazdasági és jogi feltételrendszeréért,
  • állami vagyonnal való gazdálkodás szabályozásáért,
  • állami vagyon felügyeletéért,
  • postaügyért.

A miniszter tesz javaslatot gazdaságfejlesztési célból

  • állami hitel-, tőke- és garanciaprogramokra,
  • a vállalkozásfejlesztésért felelős miniszterrel együttműködve előkészíti a kormánynak a mikro-, kis- és középvállalatok finanszírozására vonatkozó javaslatot, ideértve a kamattámogatott hitel-, tőke- és garanciaprogramokat.

Évente előterjeszti

  • az állami pénzintézetek stratégiáját és felügyeli annak végrehajtását,
  • részt vesz az uniós források elosztásában,
  • előkészíti a Magyar Fejlesztési Bankra és az Eximbankra vonatkozó jogszabályokat,
  • kezeli az állam többségi és kisebbségi pénzintézeti tulajdonát és biztosítja annak képviseletét,
  • előkészíti elő az önkéntes nyugdíjpénztárakra, a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézményekre, az önkéntes egészség- és önsegélyező pénztárakra vonatkozó jogszabályokat.
  • kijelöli ki az OBA, BEVA és a Szanálási alap állami képviselőit, a Pénzügyi Stabilitási Tanács külső állami meghívottját.

A vagyongazdálkodási politikához kapcsolódóan

  • az állami tulajdonú gazdasági társaságok, intézmények és egyéb szervezetek létrehozására, átalakítására, megszüntetésére vonatkozó döntéseket előkészíti, vizsgálja és ellenőrzi az állami vagyont érintő szerződéseket,
  • a privatizációs, koncessziós, PPP és egyéb, az állami vagyont közvetlenül vagy közvetetten érintő, gazdálkodó szervezetekkel kötött szerződéseket,
  • ellátja az állami tulajdonú ingatlanon megvalósuló ingatlanberuházásoknak az állam tulajdonosi érdekeire tekintettel történő ellenőrzését.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter felel

  • a honvédelemért,
  • a védelmi és biztonsági feladatokhoz kapcsolódó központi beszerzésekért,
  • a védelmi fejlesztésekért,
  • a sportpolitikáért,
  • a sportlétesítmény-fejlesztésért és gazdálkodásért,
  • a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események rendezéséért.

Előkészíti

  • a védelmi és biztonsági célú beszerzésekre és a védelmi és biztonsági feladatokkal összefüggő beszerzések központosított rendszerére vonatkozó jogszabályokat,
  • kialakítja és végrehajtja a védelmi és biztonsági feladatokhoz kapcsolódó beszerzési politikát.
  • kidolgozza a védelmi és hadfelszerelési fejlesztésekkel kapcsolatos stratégiát,
  • meghatározza a védelmi innováció stratégiai fejlesztési irányait,
  • az érintett minisztériumok bevonásával meghatározza a védelmi iparfejlesztés stratégiai irányait,
  • ellátja a kormányközi koordinációt.
  • felel a sportpolitika alakításáért,
  • elősegíti a sporttudomány fejlődését és a sport szakmai hátterének biztosítását,
  • ellátja a sportegészségügyi rendszer működtetésével és fejlesztésével, a sportrendezvények biztonságával és a nézőtéri erőszak elleni küzdelemmel, valamint a tiltott teljesítményfokozó szerek elleni küzdelemmel kapcsolatos sportszakmai feladatokat,
  • előkészíti és végrehajtja az állami támogatásból megvalósuló sportlétesítményekkel, sportingatlanokkal kapcsolatos fejlesztési, rekonstrukciós programokat, a kiemelt sportágakhoz kapcsolódó létesítményfejlesztések támogatásával kapcsolatos programokat, a kiemelt sportegyesületekhez kapcsolódó sportlétesítmény-fejlesztésekkel összefüggő támogatási és üzemeltetés-támogatási feladatokat, felügyeli e támogatási koncepciók végrehajtását,
  • gondoskodik az olimpiai központnak minősülő sportlétesítmények sportcélú működtetése, használata, hasznosítása során a sportági fejlesztési programokban foglaltak teljesüléséről,
  • nyomon követi a sportszövetségek sportágfejlesztési koncepciói sportági követelményeknek megfelelő végrehajtását.
  • gondoskodik az állami támogatással megrendezendő, kiemelt hazai rendezésű, nemzetközi jelentőségű sportesemények, sportdiplomáciai események megpályázásával és sikeres pályázat vagy jelentkezés esetén a megrendezésre vonatkozó kormányzati feladatok elvégzéséről, lebonyolításáról.

Varga Judit igazságügyi miniszter hatáskörébe tartozik

  • az igazságügy,
  • a választójogi és népszavazási szabályozás,
  • az áldozatsegítés,
  • a kárpótlás,
  • az uniós ügyek koordinációja,
  • a fogyasztóvédelem.
  • felel – a külpolitikáért felelős miniszterrel együttműködve – a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásokért, az igazságügy-politika kialakításáért és az alkotmányos szervekkel együttműködve annak végrehajtásáért.
  • A törvényben meghatározott kivételek, az önkormányzati rendeletek tervezetei kivételével – felel a jogszabályok alkotmányosságáért, az alapvető jogok védelmének és a nemzetközi joggal összefüggő követelményeknek az érvényre juttatásáért, a jogrendszer koherenciájáért.
  • Véleményezi – az önkormányzati rendeletek tervezetei kivételével – valamennyi jogszabálytervezetet, folyamatosan felülvizsgálja a jogrendszert, ellátja a kormány képviseletét az alkotmánybírósági eljárásokban, koordinálja a képviselet ellátásához szükséges iratok előkészítését, elkészíti a beadványokat.
  • Belföldön és külföldön tájékoztatást nyújt a magyar alkotmányosság, a jogállamiság, a demokrácia és az emberi jogok érvényre jutásáról. Ő látja el az Európai Unió keretében megvalósuló igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos feladatokat, hangolja össze az Európai Unió jogának való megfelelés céljából folytatott jogharmonizációs tevékenységet.
  • Javaslatot tesz az Európa-politika fő irányaira, irányítja az európai uniós tagságból eredő kormányzati feladatok előkészítését, végrehajtását, ellenőrzését. Varga Judit hangolja össze az európai uniós tagságból fakadó kötelezettségek teljesítését, részt vesz azok végrehajtásának ellenőrzésében.

Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszterként felel

  • a kormányzati tudománypolitikáért,
  • a tudománypolitika koordinációjáért,
  • a szakképzésért,
  • a felsőoktatásért,
  • a családpolitikáért,
  • a gyermek- és ifjúságpolitikáért,
  • a kultúráért,
  • a kulturális diplomáciáért, a külföldi kulturális intézetekért,
  • a vállalkozásfejlesztésért.
  • A Magyar Tudományos Akadémia elnökének közreműködésével kidolgozza a kormányzati tudománypolitikát, a Magyar Művészeti Akadémia elnökének közreműködésével pedig a kultúrpolitikáját.
  • Előkészíti a kutatási, fejlesztési, innovációs ökoszisztéma kialakítására vonatkozó jogszabályokat, a szakképzésre, a szakképző intézmények fenntartására vonatkozó jogszabályokat. Meghatározza a szakképzés finanszírozásának elveit, a felsőfokú szakképzettség körébe nem tartozó államilag elismert képesítést nyújtó vizsgáztatás szabályait és eljárási rendjét.
  • Közreműködik a köznevelési és a felsőoktatási rendszer működtetésével, fejlesztésével kapcsolatos állami feladatok végrehajtásában. Előkészíti a felsőoktatásra, a nyelvvizsgáztatásra vonatkozó jogszabályokat.
  • a család- és népesedéspolitika kialakításáért,
  • kidolgozza a család- és népesedéspolitikai eszközök és a családtámogatások rendszerét,
  • együttműködik az egészségügyért felelős belügyminiszterrel a meddőségkezelési program ügyében, akivel közösen felel a családbarát szülészetek kialakításáért,
  • koordinálja a nők és férfiak társadalmi egyenlőségének előmozdításával kapcsolatos feladatokat,
  • figyelemmel kíséri a női és a gyermeki jogok érvényesülését, ő felel az ifjúságpolitikája kialakításáért.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felelős

  • a külgazdasági ügyekért,
  • a külpolitikáért,
  • a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért,
  • az űrkutatásért,
  • a csángó ügyek vonatkozásában – a nemzetpolitikáért,
  • az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért,
  • a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásáért.
  • ellátja egyebek között az energiaforrások külföldről történő beszerzésével összefüggő feladatokat, ő felelős a Paksi két új blokkhoz kapcsolódó térségfejlesztés és az atomenergia-ipar innovációs feladatainak összehangolásáért.
  • az űrkutatásért való felelőssége keretében ellátja az űrkutatási tárgyú nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos, továbbá az európai integrációból adódó űrkutatási és űrpolitikai program-előkészítési és harmonizációs feladatokat, felhatalmazás alapján képviseli a kormányt a nemzetközi szervezetekben. Kidolgozza az űrkutatás fő irányait és programjait.

Varga Mihály pénzügyminiszter

  • vezeti a Gazdasági Kabinet üléseit, ő Orbán Viktor gazdaságpolitikáért felelős helyettese.
  • felel az adópolitikáért,
  • államháztartásért,
  • költségvetés makrogazdasági megalapozásáért,
  • számviteli szabályozásért,
  • nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, a Nemzetközi Valutalap és a Világbank tekintetében,
  • lakáscélú állami támogatásokért,
  • egészségbiztosítási járulékfizetés szabályozásáért,
  • nyugdíjjárulék- és nyugdíjbiztosításijárulék-fizetés szabályozásáért,
  • nyugdíjpolitikáért.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője a miniszter államtitkára,

  • a miniszter felügyeli az államháztartás központi alrendszerét megillető fizetési kötelezettségek beszedését, folyósítását és ellenőrzését,
  • ő határozza meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal feladatait.
  • Előkészíti az államháztartásra, a központi költségvetésre és annak végrehajtására,
  • a helyi önkormányzatok és a nemzetiségi önkormányzatok gazdálkodására, a részükre nyújtandó támogatásokra, az államháztartási belső ellenőrzési rendszerekre, a gazdasági stabilitás alapvető szabályaira, valamint a társadalmi szervezetek gazdálkodási rendjére vonatkozó jogszabályokat.
  • Közreműködik valamennyi közpénzügyeket érintő szabályozás kialakításában.
  • gondoskodik az állami pénzügyi intézkedéseknek és a költségvetési javaslatnak összehangolásáról a monetáris politikával.
  • meghatározza meg a helyi önkormányzatokat megillető költségvetési támogatások szabályait, javaslatot tesz a támogatások mértékére, működteti a helyi önkormányzatok esélyegyenlőségét biztosító kiegyenlítő mechanizmusokat.

Palkovics László technológiai és ipari miniszter, az ötödik Orbán-kormányban ő felel

  • az iparügyekért,
  • a bányászati ügyekért,
  • a belgazdaságért,
  • az energiapolitikáért,
  • a környezetvédelemért,
  • a körforgásos gazdaságra történő átállásért,
  • a termékértéklánc-felügyeletért,
  • a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási és szolgáltatási díj megállapításáért,
  • a hulladékgazdálkodásért, a hulladékgazdálkodás felügyeletéért,
  • a körforgásos gazdasághoz és a hulladékgazdálkodáshoz kapcsolódóan a fenntartható fejlődési feladatok
    összehangolásáért,
  • a közlekedésért,
  • a víziközmű-szolgáltatásért, a nemzeti közműszolgáltatásokért,
  • a foglalkoztatáspolitikáért,
  • a felnőttképzésért,
  • a társadalmi párbeszédért.
  • előkészíti az ipari ágazatokkal kapcsolatos stratégiai döntéseket,
  • kidolgozza az egészségipar fejlesztési irányait, az elektromobilitás hazai elterjedését elősegítő döntéseket.
  • felel a fenntartható fejlődésre és a fenntartható fejlesztésekre vonatkozó stratégia megalkotásáért, végrehajtásáért.
  • a bérpolitikáért, neki kell kidolgoznia a kormányzati bérpolitikára vonatkozó javaslatokat.
  • A kormány feladatkörében érintett tagjával együttműködve ő terjeszti elő a költségvetési intézményi szféra illetményrendszereinek összehangolt alakítására vonatkozó javaslatokat.
  • figyelemmel kíséri a munkaügyi kapcsolatok, az érdekegyeztetés folyamatait, a munkaügyi viták, a konfliktusok feloldásának rendjét.
  • javaslatot dolgoz ki az érdekegyeztetés és a társadalmi párbeszéd intézmény- és fórumrendszerének továbbfejlesztésére.

Navracsics Tibor miniszter felel

  • a területfejlesztésért,
  • a területfejlesztés stratégiai tervezéséért,
  • a közbeszerzésekért,
  • az európai uniós források felhasználásáért,
  • az Európa Kulturális Fővárosa pályázati programmal kapcsolatos feladatok koordinálásért. Tevékenységét a Miniszterelnökség segíti.
  • működteti a Magyarországi Régiók Brüsszeli Képviseletét,
  • kidolgozza a területfejlesztési támogatások és a decentralizáció irányelveit,
  • előkészíti a kedvezményezett térségek besorolására, a területfejlesztési koncepciókra és programokra, a tervrendszer szabályozására, a vállalkozási övezetekre vonatkozó jogszabályokat, az uniós források felhasználásához kapcsolódó kormányzati döntések végrehajtását szolgáló szabályozásokat.
  • javaslatot tesz az uniós források felhasználásához kapcsolódó fejlesztéspolitikai tevékenység irányítási, finanszírozási, intézményi, ellenőrzési és szabályozási rendszerének kialakítására, fejlesztésére.
  • összehangolja a fejlesztéspolitikai programok egységes eljárásrend szerinti végrehajtását, ellenőrzését,
  • tárgyal az EU intézményeivel az európai uniós források felhasználásával, az operatív programok végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről,
  • ösztönzi a közvetlen európai uniós források magyarországi szereplők általi lehívását.

Módosult, hogy a kormány tagjai milyen államigazgatási, területi kormányzati igazgatási szerveket irányítanak. Az Orbán Viktor által jegyzett rendelet mellékletében pontosítják egyebek között az állami vezetőket megillető juttatásokat is.

VIA 24.hu

Kapcsolódó

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük