Connect with us

Kerítésen innen

Közlöny van róla! Éles a magyar Orvosi Kamarát ellehetetlenítő törvény

Megosztás

A szerda este megjelent Magyar Közlönyben megjelent az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény és az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosítása – írta meg a hvg.hu.

Megosztás

A szerda este megjelent Magyar Közlönyben megjelent az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény és az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosítása – írta meg a hvg.hu.

A törvény csütörtökön lép hatályba

A szóban forgó törvényt február végén fogadta el az Országgyűlés kormánypárti többsége. A határozat három fontos pontot érint a Magyar Orvosi Kamara jogkörével kapcsolatban:

  • azonnali hatállyal megszűnik a kötelező orvosi kamarai tagság (csak aki úgy nyilatkozik, az marad),
  • elkezdhetnek praktizálni a nem kamarai tagok is,
  • az etikai eljárásokat pedig mostantól az Egészségügyi Tudományos Tanács intézi a MOK helyett (a jelenleg folyamatban lévőket is).

A Pintér Sándor belügyminiszter által benyújtott törvényjavaslat a kormányzat szerint

„a betegellátás biztonsága érdekében”

született.

Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára szerint:

ezzel nem a kormányt, hanem az orvosokat helyezik nyomás alá és a betegellátást veszélyeztetik, ami komoly felelősség. Arra a kérdésre, hogy a kamara elnökének, Kincses Gyulának mi a pontos célja, Takács Péter azt mondta:

„ezt nehéz megfogalmazni, (…) én már nem tudok másra gondolni, mint hogy külső, politikai sugalmazásra teszi ezt”.

Különvélemény

Az ellenzék úgy látja, hogy a kamara ellehetetlenítése és a kormánnyal szembe helyezkedő más szakmai szervezetek megfélemlítése volt a célja.

Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára szerint:

Ahhoz, hogy az orvosi szakma olyan értelmiségi csoport maradjon a magyar társadalomban, ami képes hallatni a hangját, kiállni a dolgozók és egy jól működő egészségügy érdekében, szükség van orvosi kamarára. Jelenleg nincs más szervezet, amely hasonlóan fel tudna lépni akár az ápolók béremeléséért, vagy azért, hogy a közellátás ne ürüljön ki, és ne a magánellátás legyen az egyetlen választható opció számos területen.

Akik elhagyják a kamarát, azok többnyire nem szándékosan, hanem egyszerűen azért fogják elhagyni, mert nem követik az eseményeket, és nem jeleznek vissza 30 napon belül a megfelelő módon.

A másik oldalról viszont a kamara tevékenységét figyelő eddigi legnagyobb kritikusainktól is támogató üzeneteket kapunk – a méltatlan támadás alatt álló orvostársadalom összezárni látszik. De akármennyien is maradnak, ezek után kizárólag olyan tagjai lesznek a kamarának, akik biztosan azok akarnak lenni.

Ez csak jót tesz a megmaradt tagság és a vezetőség legitimitásának, és ha szükséges, akkor képesek leszünk együtt mozdulni, ami a mai egészségügyi körülmények között komoly fegyvertény.Ezek szerint akár egy mostaninál kisebb, de ütőképesebb szervezet is létrejöhet?

MOK-közlés

A MOK a Facebookon azt közölte, hogy

néhány óra alatt több mint 2500 nyilatkozat érkezett.

Szerző