Connect with us

Sport

Közmunka a csalásért

Megosztás

A világ legfantáziadúsabb kerékpárosa – legalábbis csalás terén – kétségtelenül a francia Cyril Fontayne. Nagyobb mesemondó, mint Seherezádé és a Grimm testvérek együtt, legalábbis ha arról kérdezik, miért és hogyan is történt, miszerint kínai segédmotorral szerelte fel a kerékpárját versenyek előtt. De a törvény most utolérte.

Az amatőr versenyzőre

a Saint-Michel-de-Double-i versenyen figyeltek fel a szervezők, együtt volt szökésben egy másik bringással, a Tour de France-okról is ismerős Pierrick Fédrigo unokaöccsével, Mathys Fédrigóval. A rejtett motoros bringás rájött, hogy figyelik, defektje után igyekezett is meglépni, parkoló autójához sietett, majd elhajtott. A korábbi profi bringás, Christophe Bassons és két zsűritag később azonban megállította egy kereszteződésnél. Megállították, kiemelték a kulacsát – abban volt az akkumulátor – és természetesen észrevették a kábelezést… A verseny abban a pillanatban véget ért Fontayne számára.

Viszont a vígjáték csak ekkor kezdődött el. Ugyanis a bukott versenyző először azzal védekezett, hogy rendben, ő motorozott, de a többiek doppingolnak, ez így sportszerű, ám ezt az érvet nem fogadták el tőle. Aztán úgy próbált védekezni, hogy neki isiásza van, és verseny után mindig fájdalmai voltak, kellett ez a kis könnyítés… de ezzel sem nyerte el a bíróság és a szakszövetség rokonszenvét. Most pedig megszületett az ítélet.

Fontayne-t 60 óra közmunkára ítélték. Az FFC-nek (Francia Kerékpáros Szövetség) jelképes, egyeurós büntetést kell fizetnie, egy versenyszervezőnek pedig 88 eurót kell átutalnia, mert Fontayne ott is rejtett motorral indult.

Hát kérem, aki csal az így jár.

Úgy látom, új kerékpáros-közmondás van születőben: a hazug embert hamarabb utolérik, mint a motoros biciklistát…

Szele Tamás

Sport Mindig

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük