Kerítésen innen
Krisnások a gáton
A Krisna-hívők is csatlakoztak az árvízi védekezéshez – A Krisna-hívők két külön területen vesznek részt az árvízi munkálatokban. Egyrészt fizikai munkavégzéssel segítik a gátak építését, erősítését, másrészt humanitárius szervezetük, az Ételt az Életért programon keresztül ételkiszállítással segítik a munkálatokat.
A krisnásoknak nemzetközi tapasztalatai vannak a védekezés terén
Az Ételt az Életért tagjai, akik jelen voltak már a felsőzsolcai árvíznél, Devecseren, Boszniában, de Haitin és Srí Lankán is, nagy tapasztalattal rendelkeznek természeti katasztrófák esetén a védekezésben résztvevő hivatásos állomány, a civil önkéntesek és a károsultak meleg étellel történő és tartós ideig fennálló ellátásában.
Legutóbbi tevékenységeik:
- 09.18. 280 adag meleg étel, 11 helyszín
- 09.19. 650 adag meleg étel, 500 adag hidegélelmiszer, 17 helyszín
- 09.20. több mint 600 adag meleg étel, 300 adag hidegélelmiszer biztosítása.
A krízis végéig maradnak
A szervezet tartósan, a krízis levonultáig fenntartja étkeztetését, folyamatosan egyeztetve az igényekről az érintett települések vezetőivel és a védelmi erőkkel. Szükség esetén további segítségkéréseknek is eleget tesznek. Az árvízi segítségnyújtás mellett az Ételt az Életért mindennapi ételosztása is zavartalanul működik, amely országosan naponta 3000 adag meleg étel, éves szinten pedig 1 millió tál és 200 tonna tartós élelmiszer kiosztását jelenti. Korábban a szervezet ételosztói közül többen is Magyar Érdemkereszt és Budapestért Díj elismerésben részesültek áldozatos munkájukért.
Szerző
Friss
- Parlament-infó: 137 igen, 28 nem – füstgyertya, szovjet himnusz, Orbán-Putyin csókolózós fényképszórás és hangos ‘nem hagyjuk!’
- Sulyok köztársasági elnök olvasata: Orbán ‘magyar Attenborough minőségében’ poloskázott
- A magyar kormány ígéri, hogy ‘teljes testtel’ vétóz az EU-csúcson – Ez a helyzet kedden, de messze még a csütörtök…
- Elon Musk a láncfűrészes őrült, már az olasz munkavállalókat is leakarja uralni
- Matolcsy György az ÁSZ célkeresztjében – Orbán levágja egykori jobbkezét?
- Megszólalt Noszály Sándor: sokat dolgozom magamon is
- Húsvéti horoszkóp-előzetes: unalmas nem lesz, az tuti! – A Kos minden percét élvezni fogja, az Halak jön-megy a rokonok között, és Te?
- MostBet Casino – Biztonságos online szórakozás magyar játékosoknak
- Gábor György: Takarónak és Döbrenteinek közösen kellene tiltakoznia az MTI-nél, mert azt a látszatot kelti, mintha nem is lennének antiszemiták
- Hogyan köthetjük le ma a gyerekeket képernyő nélkül?