Kubatov Gábor: „az ellenzék egye meg, amit főzött, nekik kell elszenvedniük, hogy Gyurcsány a főnökük”

Kubatov Gábor kijelentette, derül ki a Mandiner.hu által szemlézett interjúból, hogy Orbán Viktornak fogják hívni Magyarország miniszterelnökét 2022 júniusában. Azt is elmondta, nem félnek a vereségtől, hiszen ismerik már az érzést, és a 2002-ben elbukott választásból nagyon sokat tanultak.

Trump szinte nyert…..

A Trump bukása és a 2022-es magyar választás közötti lehetséges párhuzamról szólva elmondta, 2019 novemberében a választás már-már szinte meg volt nyerve a republikánusok számára, de a koronavírus okozta gazdasági válság mindent megváltoztatott.

Ami az ellenzéket illeti, Kubatov úgy fogalmazott:

„Gyurcsány megerőszakolta az összes ellenzéki pártot, ő diktál azon a térfélen, de Gyurcsány munkásságát soha nem heveri ki az ellenzék. Az emberek nem ostobák és emlékeznek, nem véletlenül veszített már most 240 ezer szavazót az összellenzék. Ez Gyurcsány miatt van, az ellenzék pedig egye meg, amit főzött, nekik kell elszenvedniük, hogy Gyurcsány a főnökük”

– fogalmazott Kubatov Gábor, aki

Karácsony Gergelyt egy teszetosza embernek nevezte.

Bevesszük a Facebook-ot!

Felkészülve az eshetőségre, hogy Varga miniszterasszonynak nem sikerül “lerohannia és megsemmisítenie legalább kerítésen belül a Facebook-ot és társait Kubatov Gábor

a jobboldal Facebook-harcáról

is beszélt, kiemelve: a polgári oldal ezen a közösségi oldalon is egy nagy közösséggé fog szerveződni,

„2022-ig hangosak és erősek leszünk, és egy nehezített pályán is nyerni fogunk”.

Budapest is “ostrom alatt”

Szóba került az a sajtóhír is, miszerint a Fidesz már feladta Budapestet.

„Hiába gyújt örömtüzeket az ellenzék 2022-vel és a budapesti jelöltjeinkkel kapcsolatban, ne legyenek nyugodtak, mert a Fidesz második és harmadik vonala is jóval erősebb, mint az ellenzék első vonala”

– hangsúlyozta Kubatov Gábor.

sötétweb

 

Egy hozzászólás itt: “Kubatov Gábor: „az ellenzék egye meg, amit főzött, nekik kell elszenvedniük, hogy Gyurcsány a főnökük”

  • Avatar
    2021.01.23 - 16:30
    Közvetlen hivatkozás

    Álmodj csak nagyórrú és a fejed beleesik a pöcegödörbe, sirsz te még és az alja hitlerfőnököd mert sehol nem lesztek 2022 ben, egyedül a börtön mélyén az lehet… de álmodozni lehet idióta

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük