Connect with us

Banánköztársaság

Kubatov Gábor: Ma már körülbelül ötvenszázalékos a magyar polgári értékrend jelenléte a hazai médiában

Megosztás

A tavaszi eredményeket elemezve a Fidesz alelnöke beszélt a kormánypártok politikai sikerének titkáról, a médiaviszonyok átalakulásáról, és a két év múlva esedékes főpolgármester-választásról.

Megosztás

– Utólag van bennem hiányérzet, hiszen néhány körzetben olyan kevésen múlt – mondta az áprilisi választáson elért kétharmados győzelem kapcsán Kubatov Gábor a Mediaworks Hírcentrumának adott interjúban. A tavaszi eredményeket elemezve a Fidesz alelnöke beszélt a kormánypártok politikai sikerének titkáról, a médiaviszonyok átalakulásáról, és a két év múlva esedékes főpolgármester-választásról.

Az elsődleges hírforrás már nem a televízió, hanem az internet, ahol mindeközben forradalmi változások zajlanak

Kubatov Gábor: – Kutatások igazolják, hogy az emberek a reklámok esetében egyetlen másodpercen belül eldöntik, hogy megnézik-e vagy átugorják. A piaci szereplők – beleértve a politikai pártokat, szervezeteket – a közösségi térben nyilván növelni szeretnék a hirdetéseik hatékonyságát. Ez a küzdelem zajlik most.

– A nyomtatott sajtó még a tévénél is jobban veszít jelentőségéből.

– Az olvasási szokások is teljesen átalakultak, már a nagyszülők többsége is az internetről tájékozódik. Az emberek nagyobb része csak a címeket, a headline-okat olvassa, ritkán kattintanak bele és böngészik végig az egész cikkeket, inkább csak görgetik lefelé a képernyőt.

Éppen ezért az újságírás is átalakul, vagy át kell hogy alakuljon

A Fidesz viszont zsinórban a negyedik kétharmados győzelmét érte el, és most, az időközi választásokon is remekül szerepelt. Ráadásul bajnok és kupagyőztes lett a Fradi. Lehet ennél eredményesebb egy év?

– Mindig van feljebb. Amikor megnyertük a választásokat és a Fradinak összejött a bajnokság mellett a kupagyőzelem is, akkor azt írtam ki a Facebook-oldalamra, hogy „ez az én mesterhármasom”.

A választási győzelem azonban csupán eszköz arra, hogy az embereket tudjuk szolgálni, egy lehetőséget nyertünk el

Az igazi öröm az, ha jót tehetünk, számukra kedvező döntéseket hozhatunk, meghallgatva a véleményüket. Nehéz éveken vagyunk túl. A vírusjárványból, a Covid által okozott gazdasági válságból győztesen jöttünk ki, valóban tudtunk a kanyarban előzni. Megőriztük a munkahelyeket, újraindítottuk a gazdaságot, emeltük a nyugdíjakat.

– Meglepte az újabb kétharmad?

– A kampányban azt éreztem, hogy meglesz a stabil többségünk a parlamentben, de azt álmomban sem gondoltam, hogy kétharmad is lehet belőle.

De így utólag van bennem hiányérzet, hiszen néhány körzetben olyan kevésen múlt

– Még Budapesten is szorossá vált a küzdelem.

– Ez pedig reményre ad okot, hiszen a fővárosban minden várakozásunkat felülmúlóan 42 százalékot kaptunk, és elhoztunk egy egyéni körzetet is. Egy-két kerületben pedig – meglepő módon Soroksáron és Pesterzsébeten – listán a Fidesznek szavaztak nagyobb bizalmat. Ez mindenképpen biztató a jövőre nézve.

Az eredményből az is jól látszik, hogy a belváros nem dönthet a budapesti emberek életéről. Egészen eddig ténykérdés volt, hogy a belső kerületek szabják meg, milyen főpolgármestere lesz a városnak, de ez most úgy tűnik, megváltozott.

Kubatov
Kubatov Gábor. Fotó: Éberling András

Azt gondolom, ez a Fidesznek is kihívás, hiszen olyan jelöltet kell keresni, aki a külvárost is képviseli.

– Miközben a baloldal folyamatosan Kubatov-listákról beszél, az ellenzéki kampányközpont, a DatAdat hozzávetőlegesen egymillió választót ért el telefonhívásokkal, sms-ekkel. Az akciót minden bizonnyal lopott adatbázisok felhasználásával hajtották végre.

– Az említett cégcsoportot működtető emberek a magyar politikai közélet legfurcsább figurái számomra, sosem éreztem rajtuk az őszinteséget.

Valójában a kampányban az történt, hogy egyszerűen pimaszul ellopták a választók adatait. Olyan emberek tömegei kaptak sms-t, telefonhívást, akik nem adtak erre felhatalmazást, sőt, nem is tudták, hogy visszaélnek az adataikkal.

– Mi azokat a támogatóinkat keressük fel rendszeresen, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen módon keressük őket. Bekopogunk hozzájuk, közvetlen kapcsolatban vagyunk velük. Az egyik legszebb része a politikának, amikor az aktivistáinkon keresztül üzennek nekünk az emberek: „Mondja meg a miniszterelnöknek, hogy…” Az ellenzéki oldalon erről szó sem volt. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan végződik majd a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálata, mi fog kiderülni.

– 1998 és 2002 között is egy sikeresnek mondható kormányzás volt, a Fidesz mégis elvesztette a választásokat. Mi változott azóta?

– A legfontosabb szerintem, hogy a magyar médiapiac megváltozott. 2002-ben az egy szál Magyar Nemzettel szemben ott állt a Népszabadság, a Népszava, a Magyar Hírlap és az összes megyei napilap. A kereskedelmi televíziók a baloldalt támogatták, az online térben pedig a jobboldal egyáltalán nem volt jelen.

Ma már körülbelül ötvenszázalékos a magyar polgári értékrend jelenléte a hazai médiában.

Elégedettségre azonban még így sincs ok, hiszen a legnagyobb példányszámú napilap, a legolvasottabb hetilap is az ellenzéké, az internetes portálok terén pedig még mindig jelentős, kétharmados a balos fölény. Komoly feladat a konzervatív híroldalak megerősítése. Vannak azonban biztató jelek, a pártok, a politikusok közösségi médiában való jelenléte erősebb, mint az ellenfeleinké. A jobboldali véleményvezérek ugyancsak kiválóan teljesítenek. Zseniális fiatalok jöttek a kampányban, akik azóta is fantasztikus munkát végeznek.

Teljes interjú a Magyar Nemzetben

Kubatov Gábor dicsőséges 6.600 napja – Orbán-autogrammal kel és vele fekszik

Friss híreink

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Gabó

    2022.07.09 15:03 at 15:03

    Hogy mi van? Polgári értékrend? Nézze már meg az O… hírportál cikkeit! Az RTL-t megbüntették a szexualitás ábrázolása miatt, az O. tele van cicinagyobbításokkal, villantásokkal, ki kivel miért, stb.
    Vádaskodik, hazudozik, bizonyíték nélkül. Ugyanakkor magam is kaptam a választások előtt Orbántól illetve a kormányzattól propaganda anyagot, holott csak a Covid miatt adtam meg az email címemet. Ahogy milliók is. És mennyi időt is tölthetett az elmúlt 12 évben a köz/?/tévében az ellenzék? És miért baloldal? A Jobbik nem az, a liberálisok nem azok, mindent egy kalap alá vesz, ahogy az agitprop diktálja. Hányinger! Hogy lehet ennyi hazugságot mondani, lehozni? Hogy r…na rá az ég! Arra is, aki beveszi ezt a maszlagot!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük