Connect with us

Ez a nap

Külügyminisztériumi kibertámadás a szomszédban!

Megosztás

Kiterjedt kibertámadást hajtottak végre a szlovák külügyminisztérium ellen – jelentette be Peter Pellegrini szlovák kormányfő a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülése után Pozsonyban. Pellegrini szerint egyelőre nem lehet pontosítani, ki állhat a támadás mögött.

cyber-security
Megosztás

Kiterjedt kibertámadást hajtottak végre a szlovák külügyminisztérium ellen – jelentette be Peter Pellegrini szlovák kormányfő a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülése után Pozsonyban. Pellegrini szerint egyelőre nem lehet pontosítani, ki állhat a támadás mögött.

„…nemzetek feletti felderítő szervezet…”

„A támadást a katonai hírszerzés fedezte fel a számítógépek rendellenes működése nyomán. Az átfogó elemzés megerősítette, hogy nem szokványos vírusról, hanem egy szofisztikált káros kódról van szó, amely a támadóknak lehetőséget ad az adatlopásra”

– fejtette ki a miniszterelnök, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.

Szakértők most azt vizsgálják – fejtette ki a kormányfő -, hogy ki állhat a támadás mögött, illetve milyen adatokat akart eltulajdonítani.

„A támadást külföldről követték el, egy nemzetek feletti felderítő szervezetről van szó”

– szögezte le Peter Pellegrini konkrétumok közlése nélkül.

A védekezés érdekében szükség van együttműködésre a szomszédos országok szakértőivel – tette hozzá a kormányfő, aki szerint a támadás tényét éppen ezért hozták nyilvánosságra.

Nem tudni, mit tudtak meg….

Arra a kérdésre, hogy kiszivárogtak-e valamilyen bizalmas információk a szlovák külügyminisztérium számítógépes rendszeréből, a kormányfő nem adott egyértelmű választ. Annyit mondott, hogy mindez jelenleg vizsgálatok tárgya.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük