Hallgattassék meg a másik fél: Kumin Ferenc válasza, a megtámadott jogán…

Mint arról beszámoltunk, Rónai Péter amerikai ügyvéd azt állítja, hogy Magyarország Amerikai nagykövetsége a hazai kormánnyal egyetértésben nem tett semmit azért, hogy a szüleitől elszakított 2 éves kisgyerek minél előbb hazakerülhessen Budapestre. Kumin Ferenc New-York-i magyar főkonzul reagált a vádra.

A vád:

“Kumin Ferenc méltatlan a posztjára. A New York-i magyar főkonzulátus, mint hazánk képviselője semmit sem tett addig, míg a szüleitől elszakított 2 éves magyar kisfiú nővére meg nem érkezett New Yorkba…”

– mondta Rónai Péter, magyar származású New York-i ügyvéd az Amerikai Népszavának.

Kumin közösségi oldalán válaszolt:

“Megfogadtam, hogy amíg Levente, a szüleitől korábban az USA-ban elválasztott kétéves kisfiú nincs magyar földön, addig nem foglalkozom Rónai Péter nyilvános zavarórepüléseivel. Ez nem volt könnyű, mert úton-útfélen akadályozta a munkánkat, és öncélú beavatkozásaival többször is komoly hátrányt okozott a folyamatban.

Most, hogy a kisfiú napok óta Magyarországon van, itt az idő, hogy röviden reagáljak, de most sem szeretnék sok időt és energiát erre a méltatlan mellékszálra fordítani.

A lényeg:

két különböző ügyvédi etikai szervezethez is beadvánnyal fordultunk, pontosan hivatkozva azokra a New Yorkban nagyon komolyan vett ügyvédi etikai szabályokra, amelyeket meggyőződésünk szerint Rónai úr több vonatkozásban is megsértett az elmúlt hetek akciói során. Három pontban foglaltuk össze a panaszunkat, amelyeknek csak egyike a nyilvánosság előtti, a valós tényekkel köszönőviszonyban nem lévő nyilvános közlések sora, amelyek alkalmasak voltak Magyarország New York-i Főkonzultusa jó hírének megsértésére.

Ennél sokkal fontosabb volt az a két konkrét eset,

amelyek bizonyíthatóan akadályozták a munkánkat, illetve hátrányt okoztak a bajba került családnak. Minden állításunk mögött dokumentumok, levelezések, üzenetváltások, tanúk állnak. Szükség esetén, amennyiben a két etikai vizsgálatot folytató szervezet igényli, ezeket a rendelkezésükre bocsátjuk.

Sajnáljuk, hogy a kisfiú féltestvére az ügyvéd által számára kínált repülőjegyért és szállásért (tudomásunk szerint mindösszesen ez volt Rónai úr hozzájárulása az ügyhöz) cserében részt vett a nyilvánosságnak szánt hamis színjátékban, de én ezt négyszemközt tudtam vele tisztázni, és megértettem, hogy a döntéseit a kisöccse iránt érzett aggodalma vezérelte, össze volt zavarva, és minden tapasztalat nélkül találta magát egy rutinos szereplő hálójában.

Elképesztőnek találom,

hogy egy ilyen emberi drámába miként tudott ilyen gátlástalanul behatolni az üzleti és a politikai érdek. Szégyenletes a magyar sajtó egy részének teljesítménye, amely kritika nélkül elfogadta Rónai úr hamis állításait, és ideológiai megfontolásból vagy sima restségből inkább ezek alapján tudósított, miközben mi mindent elkövettünk, hogy a tényleges folyamat minden nyilvánosságra tartozó részletét megosszuk. Rónai úr etikai vizsgálatának eredményéről tájékoztatni fogunk.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük