Connect with us

Ez a nap

Letöltendő börtönt és vagyonelkobzást kér az ügyészség Kuna Tiborra

Kuna Tibor
Megosztás

A kormány milliárdos megbízásokkal kitömött kedvenc kommunikációs vállalkozóját, Kuna Tibort nagy vagyon hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével, és hamis magánokirat felhasználásával vádolják.

Kuna Tibor csökkenteni akarta a Young and Partners nevű cégét terhelő adókötelezettséget, ezért fiktív számlákat vásárolt V. Attila első rendű vádlott hálózatától. A bűnszervezetben résztvevő cégek a Kuna által kért összegben és időpontra kiállították a számlákat, Kuna utalt, majd néhány napon belül vissza is kapta a pénzt, miután levontak 9 százalék jutalékot a „szolgáltatásért”. Kuna aztán ezeket a fiktív számlákat a Young könyvelésében szerepeltette.

Az ügyészek a letöltendő börtönbüntetés és az okozott kár összegének megfelelő vagyonelkobzás mellet azt is kérik, hogy a bíróság tiltsa el a cégvezetéstől Kuna Tibort, aki szerintük összesen 245 millió forintnyi hamis számlát fogadott be, és ezzel 52 milliós kárt okozott a költségvetésnek.

Kunát már 2016 végén gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben, akkor panasszal élt, és azt állította a nyomozóknak, hogy nem követte el a bűncselekményt, amivel gyanúsítják.

Kuna egyébként csak egyike az adócsalási ügy 60-nál is több vádlottjának, akik között rajta kívül például Berki Krisztián celeb is megtalálható. Berki vállalkozása a hatóságok szerint kevesebb hamis számlát fogadott be, mint Kunáé, de rá is letöltendő börtönt kérnek az ügyészek.

Talán csak véletlen egybeesés a májusi vádemeléssel, de egy héttel ezelőtt váratlanul felmondta Kunék (és egy másik vállalkozás) szerződéseit a Rogán Antal propagandaminisztériuma alá rendelt Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH). A hivatalos indoklás szerint a közbeszerzési szabályokat sértették meg a kizárt cégek. Itt nem aprópénzről van szó, a NKH-n keresztül fizetik a kormányzat milliárdos reklámkampányait.

Csak 2017-ben az adócsalási ügyben előkerült Kuna-cég, a Young and Partners 7,5 milliárd forintos árbevétel mellett 1,2 milliárd forintos profitot termelt. Kuna másik nagy cége, a Trinity, aminek nem volt szerződése az NKH-val szintén csak tavaly 21 milliárd forintos árbevétel mellett 2,2 milliárd forintos profitot termelt.

Felsorolni sem lehet Kuna állami megbízásait

Kuna cégeinek állami megbízásait fel sem lehet sorolni az elmúlt évekből, a teljesség bármilyen igény nélkül ők

  • intézték például a tavalyi vizes vb kommunikációját;
  • a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő kommunikációs ügyeit;
  • lehajoltak a Pécsi Tudományegyetem nyomtatványos megbízásaiért;
  • besegítenek a MÁV-nak;
  • pár milliárdért a Szerencsjáték Zrt-nek;
  • szerveznek vallási konferenciát a kormánynak;

sőt, néhány hete derült ki, hogy a frissen alakult Innovációs Minisztérium is rögtön náluk akart 240 millió forintot elkölteni.

Ezeknek az állami megbízásoknak egy részét már azután nyerték el, hogy Kunát 2016-ban gyanúsítottként hallgatták ki az adónyomozók.

(Forrás: 444)

Kapcsolódó:

Fidesz-közeli cég füttyentésére pitizhetnek plakáthelyekért az ellenzéki pártok

Szijjártó haverjának cégétől kell a pécsi egyetemi nyomtatványokat megrendelni

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük