Connect with us

Kerítésen innen

Kuncze Gábor elárulta, kit látna szívesen miniszterelnökként

Megosztás

Az ellenzéki pártok sorra megnevezték az előválasztáson induló miniszterelnök jelöltjeiket. Be is indult azonnal a papagáj kommandó, mondván, hogy az egyik nem is beszél angolul. Aztán most erről vitatkozunk. Nem kellene. Különben is, bármelyik jelölt meg tudja angolul tanulni, hogy “disznósajt”, ahogy elnéztem, újabban megközelítőleg ennyi is elegendő – kezdte közösségi oldala bejegyzését Kuncze Gábor ex belügyminiszter.

Kuncze Gábor: bízom Lánczi Tamásban, eddig mindenhol megbukott.....
Megosztás

Az ellenzéki pártok sorra megnevezték az előválasztáson induló miniszterelnök jelöltjeiket. Be is indult azonnal a papagáj kommandó, mondván, hogy az egyik nem is beszél angolul. Aztán most erről vitatkozunk. Nem kellene. Különben is, bármelyik jelölt meg tudja angolul tanulni, hogy “disznósajt”, ahogy elnéztem, újabban megközelítőleg ennyi is elegendő – kezdte közösségi oldala bejegyzését Kuncze Gábor ex belügyminiszter.

Dobrev Klárát támogatom

Az ellenzéki szavazóknak arról kell majd állást foglalniuk az előválasztáson, hogy kit tartanak legalkalmasabbnak az ország vezetésére, a szembenézésre a NER által okozott különböző szintű problémákkal, a gyanús ügyek következetes kivizsgálására, az ország egyesítésére, a megoldások megtalálására és megvalósítására.
A szavazóknak és a jelölteknek is tudniuk kell, hogy bár ez egy küzdelem közöttük, de csak átmeneti.

Lesz egy győztes, aki mögött azután mindenkinek fel kell sorakoznia. A jelölteknek is, szavazóiknak is.

Olyan küzdelem, ahol nem a sebek ejtése, nem a másik megsemmisítése, nem a karakter legyilkolása a feladat, hanem az elképzelések és az alkalmasság felmutatása.
A fentiekre is tekintettel én Dobrev Klárát támogatom és ajánlom figyelmükbe. Dobrev Klárát, aki

  • jogi és közgazdasági diplomával rendelkezik,
  • beszél négy nyelven (ezekből felsőfokú nyelvvizsgával is rendelkezik)
  • több éves közigazgatási és kormányzati tapasztalata van
  • az EU Parlament alelnökeként ismeri az európai politikai szereplőket és ő is megfelelő nemzetközi ismertséget tud felmutatni.

A többi jelölt is kiváló tulajdonságokkal rendelkezik, érdemes azokat ezzel a listával is összehasonlítani

Nyilván észrevették, hogy nem hivatkoztam arra, hogy a jelöltek között van egy nő is, Dobrev Klára.

Nem azért támogatom, mert nő, hanem azért, mert alkalmas.

Az egy más kérdés, hogy Magyarországot még nem vezette nő, ideje lenne ebben is előre lépni. Hazánkra ráférne egy kedves mosoly, az ordibálás helyett a halk szavú érvelés, a hátrányos helyzetűek felé megnyilvánuló empátia és ennek érvényesítése a politika tartalmában.”

Az ellenzéki előválasztásról

Az ellenzéki pártelnökök úgy döntöttek, hogy lehetővé teszik az előválasztáson mind a személyes, mind az online regisztrációt és szavazást

  • A 2021. évi előválasztás első fordulója 2021. szeptember 18. és 26. között, második fordulója október 4. és 10. között lesz.
  • A miniszterelnök-jelölt kiválasztása esetében kétfordulós lesz a választás, a második fordulóba a legtöbb szavazatot kapott három jelölt jut tovább. A választókerületi jelöltek esetében az első forduló időpontjában egyfordulós szavazás fog dönteni.
  • Ahhoz, hogy valaki jelöltként indulhasson az előválasztáson, július 26. után kell jeleznie indulási szándékát, valamint augusztus 23. és szeptember 6. között meg kell szereznie a megfelelő számú ajánlást (ez a miniszterelnök-jelölt esetében országosan 20 000 ajánlást, egyéni jelöltek esetében 400 helyi ajánlást jelent).
  • Az előválasztáson azok a 17 évesek is részt vehetnek, akik a 2022-es országgyűlési választásokig betöltik a 18. életévüket.
  • Az előválasztáson az vehet részt jelöltként, aki a jelentkezéssel egy időben nyilatkozik arról, hogy parlamentbe kerülés esetén melyik párt frakciójához fog csatlakozni a hat közül (illetve a kiválasztott frakciók is megadják a jelöltnek a befogadó nyilatkozatot).
  • Lehetőség lesz mind online, mind személyesen a választóknak előregisztrálni és szavazni az előválasztáson.

 

 

kuncze

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük