Connect with us

Kerítésen innen

Kunetz zsombor: így zárta le a Tatabányai Szent Borbála Kórházat Müller Cecília – ébresztő-kísérlet a kórházigazgatóknak

ebreszto
Megosztás

Érdemes lenne végre megfontolnia a magyar kórházigazgatóknak, hogy ha mindannyian megszólalnának, akkor egyrészt nem tudnának velük mit csinálni, másrészt valós képet kapnánk az egészségügyi ellátásról.

Amíg nem ismerik fel, hogy védeniük kell magukat, és erre a legkézenfekvőbb eszköz a nyilvánosság, addig nem változik a helyzet. A legvégén úgyis velük vitetik el majd a balhét, ami jelen esetben a mi halálunk is lehet.

Állatorvosi ló: a Szent Borbála kórházban történtek….

dr. Kunetz Zsombor szakorvos, egészségügyi szakértő által feltöltött Facebook-posztból válik egyértelművé, amelyben a Nemzeti Népegészségügyi Központ tegnapi, vagyis április 28-ai határozatát hozta teljesen nyilvánosságra. Az országos tisztifőorvos, Müller Cecília ebben is csupán betegek tesztelését rendeli el a tatabányai Szent Borbála Kórházban, az ott dolgozókét nem. Holott a kórházigazgató levele szerint április 26-án már

10 belgyógyász szakorvos 77 ápoló 8 takarító és 4 betegszállító hiányzott a működéshez.

A dokumentum szerint április 14-én jelentettek egy dolgozót gyanús esetként, tünetei 12-én kezdődtek, de emellett még dolgozott. Majd később még két dolgozót találtak, akik még április 20-án is dolgoztak, de a tüneteik már 16-án is megvoltak.

Habár az érintett osztályon zárlatot rendeltek el, az innen áthelyezett betegeket nem különítették el, olyan szobákba helyezték őket, ahol már 2-3 beteg is feküdt, annak ellenére, hogy ezen áthelyezett betegek szoros COVID-kontaktok voltak.

Így április 27-re már 57 pozitív eset tartozott a járványhoz, ebből 27 egészségügyi dolgozó volt. A jegyzőkönyv szerint ráadásul

„HALÁLOZÁS 4 ESETBEN TÖRTÉNT AZ ÁPOLT BETEGEK KÖRÉBEN.”

Az ismereteknek az ő hiánya

A dokumentum szerint az ismeretek hiánya is problémákat okoz ebben a helyzetben, hiszen a dolgozók esetében:

„Több alkalommal kellett felhívni a figyelmüket a védőfelszerelés (sebészi szájmaszk, kesztyű) használatára, a tünetes dolgozók azonnali kitiltására, valamint a megbetegedettek elkülönítésére.”

A határozatból két dolog világosan kiderül,

  • a járvány kellős közepén még mindig nem értette meg az egészségügyi ellátórendszer, hogy mit kell csinálnia, hogyan kell helyesen reagálnia akkor, ha az intézményen belül kezd a vírus terjedni. Ez nemcsak az ott dolgozók és a vezető felelőssége, hanem a járványt felügyelő, minden szükséges hatalommal felruházott operett törzs és személyesen Müller Cecília felelőssége is. Hiszen a zöldségek, gyümölcsök fogyasztásának méltatása és különböző étel recepteken kívül a megfelelő és hiteles tájékoztatás, az egészségügyben dolgozók védekezésre való felkészítése, az ellátó intézmények ellenőrzése az bizony a Nemzeti Népegészségügyi Központ feladata.
  • A másik komoly tanulság a nem megfelelő védőeszközök és felszerelések használata. Maga a határozat említ sebészi maszkokat olyan esetben, amikor egyértelműen „vírusgazdag” környezetben dolgoznak.

Habár a híradások szerint naponta milliószámra érkeznek védőeszközök,

a jelek szerint ott, ahol ezekre szükség lenne pont nincs egy darab sem.

Felelősség….

Ez ismét felveti mind az EMMI és annak vezetőjének, az eltűnt Kásler Miklósnak, mind az operett törzsnek és Müller Cecíliának a felelősségét. A helyzetet bonyolítja, hogy fel-felröppenő hírek szerint

nemcsak a tatabányai kórházban van ez így, hanem más kórházakban is, legutóbb éppen a Szent Imre azaz a Tétényi Kórház került be hasonló hírekkel a médiába.

Sajnos azonban ezekről az esetekről sem tudhat a nagyközönség,

mert az operett- törzs mindent megtesz, hogy homályos válaszaival ne kaphassunk tiszta és őszinte képet a járványról.

Lássuk a dokumentumokat…..

figyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük